Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata
egyidőben e megyéhez tartoztak. A megye déli határa egy részét Kecskemét városa alkotja, továbbá Fejér vármegye a Solti székkel, amely délnyugat felől is határolja Pest megyét. Csepel sziget északi felénél a megye határa átmegy a Dixnán olykép, hogy a sziget északi felét a megyéhez kapcsolja. A dunántúli részén a mai Fejér vármegyéből több község is hozzátartozik Pest megye akkori területéhez. A megye területét nagyobbára kis nemesség lakta. Az ország előkelő családai is csak kisebb, apróbb birtokrészeket birtokoltak a vármegyében, ami nagyobb uradalom volt, az a Rozgonyi családé és az is királyi adományként jutott a család birtokába. Jelentősebb uradalmak a királynék birtokai, valamint az egyháziaknak tett királyi birtokadományok. A királyi vármegyéből nemesi vármegyévé való fejlődés folyamán Pest vármegyében különleges jogi helyzet alakult ki, amelynek alapját abban kell keresnünk, hogy a király családi birtokai lévének a megye területén, népe igazgatását kezdettől fogva maga a király vette kezébe. Ez a magyarázata annak, hogy amikor a királyi vármegyék népéből alakult kis nemesség az önkormányzat kezdeti állapotába jut és kisebb peres ügyeiben a maga választotta szolgabírák ítélkeznek, Pest megyében a többi vármegyétől eltérőleg az ítélőszéket nem a megye élén álló főispán vagy alispán és a szolgabírák ülik, hanem csak a szolgabírák, mert Pest megyének külön főispánja a középkorban nem volt. Kezdettől fogva ez volt a helyzet Pest megyében és később ugyanilyen kiváltságban részesül a szomszéd Pilis megye is, amelynek az Anjouk korától kezdve szintén nem találunk sem fő-, sem alispánjait. Miként Hajnik Imre mondja, ez a két megye nem illeszkedett bele az általános magyar bírósági szervezetbe. E megyékben, — miként fentebb is mondottuk —, számos királyi birtok lévén és ezeken közvetlen királyi nép, a királybirtokok központjai pedig a fő királyi várak, Visegrád és Pest, illetve Buda, ezeken a terüleken közvetlen királyi birtokkezelést tartottak fenn. Ennek folytán e megyék valóságos királyi kiváltsági területek voltak. Okleveleink Pest megyére nézve főispánok, ispánok nevét, emlékét nem őrizték meg. Pest megye főispánjául a nádort, illetve annak helyettesét, az alnádort kell tekinteni, mert a többi megyéhez hasonló főispánjai, alispánjai nem voltak. Voltak ugyan szolgabírái, de ezek a szolgabírák, akik az alsóbb közigazgatási és igazságszolgáltatási teendőket végezték, legfeljebb a jobbágyok megfellebbezett ügyeiben ítélkeztek, de a nemesek felett nem ítélkezhettek. A pestmegyei nemes abban a kiváltságban részesült, hogy nem tartozott, — mint más megyebeli nemes —, a megyei bíróság elé; a pestmegyei nemest csak a nádornak a megyében tartott köztörvényszékén lehetett beperelni, vagy közvetlenül a királyi kúriában az ország rendes bírái elé idézni. Pest megye századokon át élt ezzel a kiváltságos jogával és azt meg is védte hosszú időn át. így 1446-ban is, mikor Hédervári Lőrinc, az ország nádora erőszakosan főispánt akart ültetni a megye nyakára, panasszal élt az országgyűléshez, aminek következtében az ország nagyjai megerősítik a megyének ama régi kiváltságát, hogy sohase legyen főispánja és senki, még a nádor se mondjon másként a pestmegyei nemesség fölött ítéletet, hanem csak a nádor által tartott megyei köztörvényszékeken. Az 1492. évi 100. t.-c. a megyének ezt a kiváltságát Pilis megyéével együtt szintén megerősíti, mondván; Pest és Pilis megyéknek eddig sem voltak főispánjaik s a jövőben sem kötelesek, hogy legyenek főispánjaik. Az igazságszolgáltatás érdekében az 1495. évi 24. t.-c. elrendelte ugyan, hogy a szolgabírák mellé a két megye előkelő nemeseket válasszon, akik mindazokban az ügyekben, amelyekben más vármegyékben a fő- és alispánok ítélkeznek, a szolgabírákkal együtt ítéletet mondjanak, azonban fő- és alispánja a vármegyének hosszú ideig nem volt. Az ország területén páratlan, egyedülálló kiváltság magyarázatát Timon Ákos jogtudósunk nem abban a tényben találja, amit fentebb mondottunk, hogy Pest vármegye és Pilis vármegye területén számos királyi családi birtok volt és a kettő területén állott a két, királyi székhelyül is szolgáló vár, Visegrád és Buda, hanem a szent korona jogi elméletében. Minden jog, fejtegeti Timon, a szent koronából sarjadzik ki, minden jog a szent koronára vezethető vissza. A szent koronát törvényesen viselő király tehát a legfőbb jogszolgáltató. Ennélfogva: minden vármegye legfőbb főispánja maga a király. A királytól a vármegyék élére állított főispánok csak a király képviselői, megszemélyesítői, tehát a megüresedett főispáni tisztség visszaszáll a koronára, a királyra. Pest megyének és vele együtt Pilis megyének tehát az a többi megyéhez viszonyítva a kiváltsága, hogy a király a saját személyében főispánja a vármegyének. Ennek a megye történetében nyomát is találjuk; így pl. 1467-ben a megye Rákoson tartott közgyűlésén maga Mátyás király elnököl. Ugyancsak ezt a kiváltságot látjuk megnyilvánulni abban a történeti tényben is, hogy később, amikor a megye főispánt kap, nagyrészt az ország nádorai voltak egyben a megye főispánjai is. A vármegye egyik kiváló monográfia írója, Dedek Crescenc Lajos, az újabb idők szokását, hogy Pest megye főispánjai beiktatásuk alkalmából fedett 38
