Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
Kristóf, mint a m. kir. kamara megbízottja Wiedemann Bernárdot, a pilisi apátság megbízottját is részhez juttatja — többek közt — Szentendre birtoklásában. Az apátság azonban többé nem jut tényleges jogokhoz Szentendrén. A török hódoltság után az elpusztult lakosság helyett az elnéptelenedett területekre idegeneket telepítettek. Szentendrére szerbek települtek, akiknek szabad vallásgyakorlatot, vajdaválasztási jogot, kiterjedt közteherviselési mentességet ígér I. Lipót. Belgrádnak 1690-ben történt eleste után a szerbek Magyaroszágba menekültek. Csarnojevits Arzén, ipeki pátriárka vezetésével még Lázár cár tetemét is magukkal hozták. A cár, aki a törököknek esett áldozatul még az 1380-as években, a Ravanica zárdában volt eltemetve. Innen hozták magukkal a szerbek és Szentendrén helyezték el. A szentendrei templom helyét, amelyben a cár teteme pihent, ma is kereszt jelzi a Duna partján. A tetem innen a délvidékre visszahúzódott szerbekkel ismét elkerült. Itt a Yrdnik-zárdát építették fel szeretett cárjuk porhüvelye számára és elnevezték Ravanicának. Ez a helység még ma is a szerbek búcsújáróhelye. A szerb települők számát a kutatók kb. 100.000-re teszik. Jaksits 27.000 családot mond, Ruvarecz 80.000-re tartja összes számukat. Bár menekülésüknek természetesen nem az volt a célja, hogy itt végleg letelepedjenek. A törökök elhagyott nyomain reméltek visszatérni hazájukba. Az 1699-ben kötött karlóczai béke azonban arra kényszerítette őket, hogy e reményük teljesedéséről — legalább is jóidőre — lemondjanak. A királytól kapott diploma széleskörű szabadságot juttatott nekik életük sok viszonylatában: vallásszabadságot nyertek, templomépítési jogot kaptak, sőt a még Zsigmond idejében letelepedett szerbeknek a törökök által elfoglalt templomait is újra birtokbavették. Ezenkívül fenntartották egyházjoguk érvényét és rendezték viszonyukat az államhoz akképpen, hogy Lipót 1690 december 11-én kelt pátense a szerbeket az ország törvényhatóságainak ^ hátasköréből kivette és közvetlenül a király hatalma alá rendelte. Ennek az intézkedésnek célja az volt, hogy a szerbek és a törvényhatóságok közötti súrlódások kiküszöböltessenek. Ezeket a kiváltságokat I. József és III. Károly is megerősítette. Ami a szentendrei szerb telepeseket illeti, érdekes szájhagyományok maradtak fenn rájuk vonatkozólag. Csarnojevits Arzénről emlegetik, hogy a településük helyétől mintegy órányira fekvő gyönyörű völgybe járt megpihenni. Itt egy forrás fakadt, kitűnő ivóvízzel, III. Arzén (e néven ismerik a pátriárkát) sztári-nak (öreg) hívták hívei, a kutat, melynek helyére később a szerb kereskedők díszes faragású kőkutat állítottak, Sztara vodának nevezte el a nép. Egy márványkereszt áll még itt, amelyet a szentendrei görögkeleti szerb hitközség emelteit 1810-ben. Ez a hely a szentendrei közönség és a fővárosi túristák kedvelt kirándulóhelye. Szentendrén azt tartják, hogy aki a sztaravodai kút vizéből ivott, abból előbb-utóbb szentendrei lakos lesz. A szerb származású kereskedők és iparosok nagymértékben hozzájárultak a környék kereskedelmének és iparának fejlesztéséhez. Popovits, Pavlovits, Sivkovits, Lepojkovits, stb. nevű családok igen jónevü kalmárok hírében állottak. A vargák, csizmadiák, szűcsök, szattyán- és kordovánkészítők, paplan- és zubbonykészítők, szabók, kovácsok, lakatosok és kerékgyártók céhei a XVIII, század közepéig mind szabadalmakat nyertek. Legelőször a csizmadiák céha alakult meg, 1695. ápr. 12-én, legutoljára a vargák céhe, amely az óbudai vargák céhével közös volt, 1754 szept. 26-án. Az őslakos magyarság és a telepes szerbek egymásmelletti élete nem volt mindig egészen harmonikus, Összeütközések kirobbanását elősegítette az a körülmény is, hogy az udvar a súlyos adók behajtását a szerb lakosság segítségével hajtotta végre. I. Lipót 1698-ban négymillió forint állandó hadiadót vetett az országra. Ez az adó nemcsak törvénytelen volt, hanem teljességgel megfizethetetlen olyan országban, ahol csak most ért véget a másfél évszázados török uralom minden pusztításával és állandó sarcaival. Megfigyelhetjük, hogy az e korból származó katonai és polgári hatóságok rendeletéi között mily gyakran szerepel a következő záradék: „El ne mulasszátok teljesíteni, mert nemsokára rácz executiót fogtok szenvedni!“ „Ilyen körülmények között sikerült is a hatalomnak elérni, hogy az őslakosság és a jövevények életébe mérgező anyag kerüljön, mely lehetetlenné tette a teljes szomszédi jó viszony és a kölcsönös támogatás kialakulását. Igaz ugyan, hogy a szerbek közös történelmi múltúnk folyamán elkövettek mulasztásokat is. így, amikor a magyarság fegyvert fogott, hogy szabadságát kivívja, a szerbek kibújtak a megsegítés kötelezettsége alól. A spanyol örökösödési háború idején alkalom nyilt szabadságunk, alkotmányos jogaink kivívására, mert ez a háború a Habsburg-birodalom egész haderejét lekötötte. A szerbek azonban azzal az indokkal vonták meg támogatásukat a magyarságtól, hogy őket I. Lipót fogadta be és ajándékozta meg kiváltságokkal, tehát ők hűséggel tartoznak a császárnak. „Hűségük“ pedig történelmi válságaink idején nem a magyarság mellé, hanem a magyarsággal szembe állította őket. Rákóczi is hasztalan igyekezett a szerbeket maga mellé állítani, hogy a magyarokkal együtt küzdjenek a súlyosan megsértett szabadság ügyéért. Bercsényi Miklós 1704 november 22-én levelet intézett a szentendrei szerbekhez, melyben a fejedelem nevében felhívta őket, csatlakozzanak Rákóczihoz. Szentendre császárhü szerbjei nem teljesítették Bercsényi kívánságát. Ezzel szemben, amikor I. József Rabutin megsegítésére Erdélybe sereget küldött, az előhadat Szentendre szerbjei alkották, pomázi, kalázi, ercsi-i fajtestvéreikkel egyetemben. Ennek a kitartó császárhüségnek nyoma maradt bécsi államférfiaknak a szentendrei szerbekhez intézett 87
