Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
Területén a magyarok megjelenése előtt rómaiak, gepidák, jazygok és különféle szláv népek fordultak meg. A honfoglalás után Pestszentlőrinc királyi birtok lett. írásos adataink ebből az időből nem maradtak ránk, mert a tatárok pusztításai nemcsak az okmányokat, hanem az egész települést eltüntették a föld színéről. Később, Nagy Lajos és Zsigmond király idejében újra felépült a falu, templomot is kapott és Zenth Lewryncz néven a király latifundiumaihoz tartozott. Egy 1424-ben kelt adománylevél possesio-ként említi a helységet és a magyarlakta település ekkor újra lassú fejlődésnek indult. Pest és környéke igazi virágzását csak a Hunyadiak korában érte el. Szentlőrinc 1478-ban Haraszthy Ferenc Szörényi bán birtokába került és újabb településekkel bővült a legutolsó Hunyady: Mátyás uralkodása alatt. A XVI. század elején csehek törtek be a vidékre, emellett a török terjeszkedése hatott a környék életének visszafejlődésére és megbénítására. A Haraszthy-örökösök ugyan új jobbágyokat igyekeztek hozni a megfogyott lakosság helyére, de a mohácsi vész előtti zavaros idők nem bizonyultak alkalmasaknak e jobbágycsoportok életének megszilárdítására és a község további fejlesztésére. A parasztlázadás leverése után újra kisebb lett a remény nyugodt és fejlődő gazdálkodás kialakulására. A reformáció hullámai alig érintették Szentlőrincet, annál súlyosabban érintette a Pest felé vonuló török hadak néhány csapata. Hogy a szultán seregének szentlőrinci látogatásai és átvonulásai milyen hatással voltak a lakosságra, arra vonatkozólag elég megjegyezni, hogy a török időkből fennmaradt adóösszeírások nem is említik többé a községet. Az elnéptelenedett Szentlőrinc egészen a török kivonulásáig puszta maradt és a földesúri családok jogutódjai csak névlegesen szerepeltek a terület birtokában. A község történetének új fejezetéhez Grassalkovich Antal, királyi kamarai igazgató szereplésével jutott el. Ő és utódai, mint Szentlőrinc birtokosai igen sok érdemet szereztek a környék és a község fejlesztése terén. Az első Grassalkovich kitűnő gazda is volt, aki a puszták helyén uradalmakat varázsolt elő, melyekre sokfelől telepített jobbágyokat. Ezidőtől kezdve, a helység lakossága vegyes maradt, de történetének folyamán sohasem származtak viták és zavarok a lakosság származásának különbözősége miatt. A gödöllői uradalomról, amelyhez Szentlőrinc is tartozott, 1782-ben összeírás készült. Ez az összeírás Szentlőrincen 34 jobbágycsaládot említ, ami az előbbi évtizedekhez képest már visszaesésnek számít, mert a XVIII, század közepén felbukkant járványok többször apasztották a népesség számát. A század végén a szentlőrinci majorság pesti polgárok bérletéhez tartozott. 1828-ban az országos összeírás hatósági biztosai az idetartozó kispesti területekkel együtt 283 róm. kath., 42 evangélikus, 10 református lakost találtak Szentlőrincen. Körülbelül egy évtizeddel azután gróf Viczai Károlyé lett a község, akitől Sina Simon bécsi bankár vásárolta meg. A szabadságharc a birtok lakosainak úrbéri megkötöttségeit megszüntette és az úrbéri perek befejezése után a szabadokká lett jobbá-Pestvármegye Adattára. II. rész. 81 6
