Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története

Ahol ma Nagykőrös megyei város áll, valamikor a barbár jazigonok tanyáztak. Az első római császárok korában ez a néptörzs a mai Magyarország északkeleti részeiben helyezkedett el és innét húzódott le a Duna- Tisza köze homokos lapályaira. A nomádhajlamú jazigok azonban az első időkben (kb. az első században Kr. után) a nehezen megközelíthető mocsarakat választották lakóhelyükül. A folyók és a mocsarak nyújtottak természetes védelmet a jazigoknak egészen addig, amíg a természetes szaporulat kényszerítő hatása alatt egyes törzsek kénytelenek voltak elhagyni a szűk megélhetést biztosító mocsárvidéket. Ekkor nyomultak be a mai Nagykőrös területére is. Itt csakhamar úgy nevezett gyepüket (járhatatlan pusztaságokat) létesítettek. Lakóhelyeiket pedig sáncokkal vették körül. Nagykőrös határában még ma is felfedezhetők ennek nyomai. A sáncöv kb. 4 holdnyi területet övezett. Ez volt a jazig-törzsek központja, mondhatnék fővárosa. A sáncokon kívül elszórt tanyákban is laktak, melyeket mély vizes árkok védtek. Évszázadokon keresztül áztatták a mai Nagykőrös'földjét ezek a víz-Maginotvonalak, úgyhogy a talajt teljesen feláztatták. Ennek tulajdonítható, hogy a talaj most is vizenyős, sással, náddal benőtt és mocsaras.

A római császárok korában Nagykőrös őslakói az iijas jazigok kereskedelmi összeköttetésben állottak a rómaiakkal. Ezt a mult század 80-as éveiben folytatott ásatások bizonyítják, amikor a jazig temetőben a csontvázak mellett nemcsak primitív fegyvereket,

hanem pénzeket is találtak Augustus császár arcmásával.

A jazigok már a népvándorlás első hullámainak áldozatul estek. A hatalmas avar nép telepedett le a mai Magyarország legnagyobb részén. Az avar-uralom alatt pedig beszivárogtak a Duna-Tisza közére szláv néptörzsek is. A IX. évszázadban végül megtelepedik a mai Nagykőrös vidékén az a népfaj, mely azóta is, több mint ezer esztendeje lakja. A honfoglaló magyarok a körösi határhoz felzárkózó alpári síkságon legázolták a bolgár és szláv seregeket és Árpád vezérletével megszállták a Kőrösig terjedő nagy síkságot. A homokbuckák között ma is kiemelkednek a láthatólag emberkézemelte dombok: az ősi magyarság tanyahelyei. Árpád népe azonban az első időkben még igen kis számban telepedett meg a Duna-Tisza közén és a mai Nagykőrös vidéke is csak a történelem későbbi folyamán népesült be. Hogy ez pontosan mikor történt, azt ezideig még nem tudta a tudomány minden kétséget kizáróan megállapítani, annyi azonban bizonyos, hogy a Kőrös vidéke még a XIV. század elején is a királyi család birtokában volt. A királyi birtokokat pedig abban az időben még csak adományozásra használták és vajmi ritkán népesítették be. Lehetséges azonban, hogy a tatárjárás előtt már voltak a környéken kisebb települések, melyeket a pusztító tatár özönvíz semmisített meg. Midőn IV. Béla király megkezdte országépítő munkáját, ezeknek az elpusztított telepeknek megmaradt lakói kimerészkedtek a Kőröspart sűrű őserdőiből, ahol menedéket találtak és ismét felépítet-72