Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
dést teljes terjedelmében megoldani. Csólyos pusztát a redemptióhoz fizetett hozzájárulás arányában felosztották a lakosság között. A sivár, homokbuckákkal tarkított ugar csakhamar élénk és virágzó szántóföldi termelés színteréül szolgált és a feljavított, homokbuckáitól megszabadított föld bőven ontja Kiskunfélegyháza népe számára az acélos magot. Mivel az alkotó munka megkezdését nem gátolta többé a megváltás rendezetlen ügye, megkezdődött a város erőteljes fejlődése. A természetes szaporodás és bevándorlás folytán egyre növekedett a népesség száma Csakhamar szűknek bizonyult az ellési fatemplom, amely ott állott, ahol most az 1799-ben emelt Szent János szobor áll. 1749-ben megkezdik építeni az ú. n. Ó-templomot. A város közpénzéből már 1753-ban annyira felépült e templom, hogy használatba is vehették. A Pályaudvar. Kővágóér hatalmas terméskövei szolgáltak alapul és az építés 10-ik évében már új templomban dicsérték az Istent, aki ily gyors és nagy fejlődéssel ajándékozta meg őket. Még ugyanebben az évben Halasról Félegyházára helyezték át a Kiskun-kerületek rabítélő székét, ami a legszebb bizonyítéka a legelső évek lázas fejlődésének. Mária Terézia uralkodása alatt a város különösen sokat nyert jelentőségében. Ehhez szerencsés körülmények, de főként, saját áldozatai juttatták. Midőn az uralkodót idegen támadás érte, a magyar nemzethez fordult segítségért. Jászkunság azon vármegyék közé tartozott, amelyek legelői jártak az áldozatkészségben. Frigyes porosz király ellen küldött huszárezred igen hamar messze híressé lett vitézségéről. A jászkunhuszárok ezredébe Kiskunfélegyháza 46 palatinus-huszárt állított 5316 forint költséggel. Ezen a jelentékeny áldozatán kívül másfélezer forinttal járult hozzá a jászkunkerületeknek a királyné számára felajánlott 25.000 forintos kölcsönéhez, 498 forinttal pedig az 1000 darab körmöd aranyhoz. A háború folyamán ezeken felül is többször kitűnő készséggel járult az uralkodó megnövekedett hadi kiadásaihoz. Mária Terézia meg is hálálta a város segítségét. Amikor a béke és a királyné trónja megszilárdult, Kiskunfélegyháza csakhamar érezte az uralkodó kegyét. 1772-ben a népes községet mezővárosi rangra emelte. Évente négy országos vásárt engedélyezett számára, ami igen nagy mértékben elősegítette kereskedelmének és iparának gyorsütemü fejlődését. A félegyházi vásárok rövid idő alatt ideterelték a vidék pénzforgalmát. A város fejlődése egy-két év visszaesésétől vagy stagnálásától eltekintve, folyamatosan halad. A főleg mezőgazdasági foglalkozású telepesek nagy szorgalommal és takarékossággal végzik földmívelő munkájukat és gyűjtik vagyonkájukat. A föld utáni vágyuk arra készteti őket, hogy a sajátjuk megművelésén kívül a szomszédos Jászszentlászlón bérelt földön is dolgozzanak. Lassan megszerzik az egész környéket. Az 1760-as években már övéké Csólyospuszta, az .egész Kisszállás és Galambos; gazdálkodnak Szánkon, Mérgespusztán, Orgoványon, Páloson, Kömpöcön. Hangyaszorgalmuknak köszönhetik, hogy csakhamar megszerzik Pákapuszta nagy részét, a Kötöny határában fekvő Harka puszta felét (a másik fele Halasé lett) cs egyéb birtokokat is. Páka puszta csak 1855-ig volt birtokukban. Ekkor ugyanis a cs. és kir. főkapitány felhívta a jászkun kerületeket, hogy osszák fel sorsolás útján a három kerület között. A kapitány felhívására Karcagon össze is gyűltek az érdekeltek képviselői és minden kerület megkapta a maga részét, hogy azt saját tetszése szerint kezelhesse. Ez az oka annak, hogy a borsihalmi márványhatárkő lapjain a birtokosok neve között messze fekvő kun községek neveit is láthatjuk. Az utódok bizonyára nem tudják, hogy Páka területén miért birtokolt oly sok messzeeső jász és kun község. Széles kiterjedésű vidékének Félegyháza lett kereskedelmi és ipari gócpontja. Különösen a kereskedelem lendült fel hamar, mert a népszaporodás következtében a szükségleti cikkek iránti kereslet magasra emelkedett. Főleg örmény kereskedők jöttek ide eleinte, bár görögöknek hívták őket a vidéken, mert vallásuk szertartásai emezekére emlékeztetett. A város maga azzal igyekezett a kerskedőket falai közé csalogatni, hogy bolthelyiséget építtetett számukra. 1772-ben már több szép üzlet szolgálta ki a közönséget. Az ipari cikkekre irányuló szükséglet a kereskedelemhez hasonlóan csakhamar kifejleszti az ipart is. Ehhez képest elsősorban kovács- és bognáripar fejlődött ki. De egyre növekedett a szabók, a lábbelikészítők, kalaposok és takácsok száma is. A félegyházai szíjgyártó- és szücsipar az egész Duna-Tisza közén messze híres volt. Távoli vidékekről keresték fel a félegyházi szíjgyártókat, hogy remekműveiket megvásárolják. Nagy becsben tartották a szíjgyártók remek díszítésű lószerszámait, a rezeskengyelü drága betyárnyergeket. A szücsipar remekeiben ma is gyönyörködhetünk a város múzeumában. A sodrott selyem-58
