Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
Kiskunfélegyháza őskori története a múlt ködébe vész. Az ásatások gazdag eredményeinek bizonysága szerint azonban megállapítható, hogy a népvándorlás idejében a város meszenyúló határán nagyszámú lakosság élt. E népcsoportokat az óriási legelők, a Tisza kiöntései folytán nagyon termékeny lankák és a sokhelyütt megjelenő, változó vizű tavak vonzották e tájra és gyökereztették itt meg. A régészek gyakran találtak e vidéken urna-temetkezési helyeket értékes bronzleletekkel, ami arra vall, hogy egyidőben kelták éltek a várost környező területeken. A rómaiak idejében már szarmaták lakják e vidéket; e nép néhány nomád törzsének nyomát barbár veretű pénzek bizonyítják. A jazigoknak a Kr. utáni első évtizedekben végbement beköltözéséről már értékesebb bizonyító adatok állanak rendelkezésünkre. A pákái és borsihalmi sírleletek teljes bizonyossággal tanúsítják a jazigok ittlétét. E népet a III. és IV. században a rokszolánok és alánok váltották fel. Attila idejében még jobban benépesült a táj, mert közel esett a birodalom székhelyéhez. Az óriási gátéri és vásártéri temető tetem-sorai minden kétséget kizáróan bizonyítják e megállapítás helyességét. Alig akad a város határában tanya vagy dombhát, melynek mélyében népvándorláskorabeli nyomokra ne bukkannánk. Gazdag népek tanyáztak e pusztaságon, melyet a Pusztaszerre vonuló honfoglaló magyarság vett birtokába. Ha a régi temetők Árpád-kori rétegeit összehasonlítjuk a hun-avarkori leletekkel, a vidék további virágzó életére következtethetünk. De igen sok pusztai templom nyomaira bukkanhatunk még ma is a határban, ami szintén emellett bizonyít. A XIII. század elején hunokat telepítenek a vidék termékeny földjeire. Az ő kezükben maradt aztán a határ Félegyházának első pusztulásáig, ami a török hódoltság idején következett be. A város életéről az első írott emlékünk 1389-ből maradt fenn. Ez a város történetére igen nagyjelentőségű okmány, Zsigmond királynak Szeged levéltárában őrzött dekrétuma arról rendelkezik, hogy a sáregyházi úton kereskedő szegedi polgárokat békésen és vámmentesen át kell bocsátani. Félegyháza tehát ekkor már ismert helység volt és a környező kunszállások közül kiemelkedett. A község nem a mai város helyén feküdt, hanem a nagykőrösi út mellett, a város északkeleti részén elterülő hosszú halom tetején, mai helyétől néhányszáz lépésnyire. Ma ezen a helyen a szolnok-félegyházi vasút szeli át a körösi utat. Árpádkori kultúra számos nyomát ismerjük fel e részen feltárt leletekből. Terméskőmaradványok, a hosszú idő szétmállasztotta homokkőrétegek, égetett föld, oltott mész, töredezett tégladarabok, IV. Istvánnak máriás rézpénzei tanúsítják, hogy e korban a budai országút mellett a községek egész sora állott. Szokatlanul kevés adat áll az Árpád-kort közvetlen követő időkből rendelkezésünkre. Mindössze annyit tudunk, hogy 1424-ben Félegyháza helység Borbála királynő birtokába ment át. Minden egyéb adatot a következő nehéz küzdelmekkel és pusztulással terhes idő örökre eltemetett és felégetett. 55
