Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
A község mérhetetlenül sokat szenvedett a török hódoltság alatt, lakosai elmenekültek, sűrűn lakott területéből pedig egyhamar közlegelő lett. Sorsa igen sok alföldi községével közös a török időben. A budai úton jövő-menő török hadak vad rablásainak és pusztításainak nem sokáig állhatott ellen egyetlen magyar helység sem. A lakosságot mindenéből kifosztották, sokat elhurcoltak, mások pedig a török fegyvereinek estek áldozatául. Még az volt a legszerencsésebb, aki valahová elmenekülhetett. Kecskemét lakosságának számát a szomszéd községek, köztük Félegyháza menekültjei dúzzasztották meg. Ótemplomtéri iskola Egy darabig a szegedi szandzsákhoz tartozott a község, később a budai szandzsákhoz csatolták. Ebben az időben úgy említik, mint Pesthez tartozó timárhübért 17.000 akcse jövedelemmel. Teljes pusztulása után a szomszédos kún pusztákkal együtt a kecskeméti polgárok veszik bérbe közlegelő céljára. Szomorú sorsa a török hódoltság kora után sem javult. A Habsburg-királyok vonakodtak elismerni azokat a kiváltságokat, melyeket magyar királyaink biztosítottak számukra. Kedvezményeiket csakhamar visszavonták, kiváltságaikat eltörölték. A török világ után tehát a német világ sem hozott számukra feltámadást. 1702-ben idegen kézre került a kunok birtoka. I. Lipót ugyanis megnövekedett kiadásainak fedezésére 500.000 forintért eladta a Jászkun-területeket a német lovagrendnek. 1702 június 1-én Kiskunságot tényleg a rend birtokába bocsátották. A kunok ivadékai azonban nem nyugodtak bele e sérelmes adásvételi ügyletbe. Évtizedes protestálásuk nem is maradt eredménytelen: 1712- ben egy országos választmány a birtokátruházást törvényellenesnek nyilvánította. A lovagrend le is mondott a tulajdonjogról, de Kiskunság birtokát mégsem volt hajlandó kezéből kiadni, mert az érte kifizetett öszszeg erejéig mint zálogbirtokot magának igényelte. A kunok birtokmegváltási mozgalma III. Károly király uralkodása alatt igen lassan haladt előre a sűrűn viselt háborúk miatt. Húsz év alatt mindössze annyi történt, hogy a német lovagrend helyett magyar gazdát kapott a Kiskunság. A rend követelését az invalidusok pesti házának alaptőkéjéből kifizették s így a német lovagrend megszűnt a terület zálogbirtokosa lenni. A birtokot ezután cs. és kir. bizottság igazgatta. A jobbágyi sorba juttatott kunok ezután sem szűntek meg erőfeszítéseket tenni, hogy régi jogaik csorbítatlan épségben visszaálljanak. 1741-ben a királyhoz fordultak panaszukkal és ennek a lépésüknek eredményei csakhamar megmutatkoztak. Az országgyűlés maga vette a kezébe a jászkunok ügyét és megvizsgálván a kérdést, elrendelte, hogy a nádor a régi szokáshoz híven, nevezze ki a jászkunok főkapitányát. 1742-ben Almásy János el is foglalta főkapitányi székét. Nevét különösen Félegyházának és környékének betelepítése, valamint a jászkun redemptio ügyének sikeres rendezése teszi jelentőssé a jászkunok történetében. A török által teljesen elpusztított és elnéptelenedett jászkun vidék betelepítését nemzeti szempontok figyelembe vételével akarta Almássy főkapitány végrehajtani. A buja, de elhanyagolt vidékre magyar telepeseket szándékozott hozni, hogy e vidék elhagyott pusztaságai újra benépesedve erős őrei legyenek a magyar nemzeti gondolatnak és biztos alapjai a magyar faj megerősödésének. A telepek fejlődését azzal is igyekezett elősegíteni, hogy a föld bérletét kivette a zsaroló városok kezéből. Megfigyelte, hogy a népes jászkun községek lakosai közül sokan szállingóznak Ferencszállásra és Félegyházára, mely ekkor még Kecskemét bérletéhez tartozott. A cs és kir. bizottságnál sikerült kivívnia, hogy e területen a település előnyös feltételek mellett lehetséges legyen. Ezután levelet is intézett a kerületek lakosságához, melyben meggyőző erővel és igen szívélyes hangon szólítja fel őket a Ferencszállásra és Félegyházára való településre. Ezt Petőfi-ház a felszólítást különösen ott fogadták örömmel, ahol a nagyobfokú elszaporodás miatt már nemigen állt szántóföld megfelelő mennyiségben rendelkezésre. így pl. Jászfényszaru lakossága nagy reménykedéssel várta a település megkezdését. E község lakosait már vérségi kapcsolat is fűzte a kiszemelt helységek telepeseihez, mert ez utóbbiak innen szállingóztak lassankint új lakóhelyükre. Podhartzky György, jászberényi főkapitány 1743 március hó 24-én kiadta részükre a kivándorlási és bérlési engedélyt. Ferencszállást 72 forintért kapták bérbe, mégsem itt telepedtek le, hanem a szeged-budai út ama részén, ahol a régi Félegyháza állott, illetőleg 56
