Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
mányzó került a vidékre, aki tőletelhetően segítségére volt a városnak, mindenesetre a legszigorúbban megparancsolta katonáinak, hogy Cegléd lakosságát ne bántalmazzák és javaitól meg ne fosszák. Ez az aránylagos nyugalom négy esztendőn át tartott és a katonai kormányzó ez idő alatt kiérdemelte, hogy ehelyütt is megörökítsük nevét: Bottyán János volt. Ő, a híres kuructábornok. A németek kizsákmányoló, országpusztító uralma közel tizenöt esztendőn át tartott. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt nagy szerep jutott Cegléd városának is. Rákóczi kiáltványát, mely 1703 szeptember 13-án kelt, Pest vármegyéhez intézte és Ceglédet jelölte meg a seregek gyülekező helyéül. Jóformán alig tudtak valamit a ceglédiek arról, hogy városuk ilyen nevezetes szerephez jutott, amikor minden felhívás nélkül fegyvert fogtak a szabadságharc szent ügyéért. A csapatok tulajdonképeni megszervezése 1704 januárjában kezdődött. Yerebélyi Péter ezredparancsnok nevéhez fűződik a kiváló seregek megszervezése, ő maga végezte a kiképzés munkáját is. A három együttműködő, mindig összetartó város: Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd teljes lovasezredet állított ki, az ezred minden szükségletével kapcsolatos költségeket is vállalva. Ebben az ezredben Cegléd 150 lovaskatonája vett részt, de május havában két ízben hozott újabb áldozatokat a város, amikor 50 szekéren fegyveres hajdúkat küldött, majd 100 katonát teljesen felszerelve. Aztán júliusban ismét 170 harcost indított útnak, ezek egyrészét azonban Nagykőrös adta. II. Rákóczi Ferenc első ízben 1704 április végefelé járt Cegléden, amikor pestmegyei szemleútján elért ide. A szabadságharc egész ideje alatt többször adta tanújelét a város iránti megbecsülésének és hálájának. Egy feljegyzés szerint 1710 februárjában is megfordult Cegléden Rákóczi. Két napon át a város vendége volt, amikor különös kegyéről biztosította leghívebb embereit. * A harcok kezdetén közös parancsnoka volt Nagykőrös, Kecskemét és Cegléd csapatainak. A fejedelem Szűcs István kapitányt bízta meg, hogy a három áldozatkész város derék hadainak vezére legyen. 1705-ben Bottyán János, Cegléd egykori nemesszellemű katonai kormányzója lett a Duna—Tiszaközi kuruc seregek vezénylő tábornoka. Ebben a minőségben nevezte ki 1705 április 2-án Szekeres István alezredest Cegléd város gyalogcsapatainak megszervezésére. Bottyán János valamennyi csatájában résztvettek a ceglédiek, akik szeptember 26—28 között Herbeville egyik labanccsapatát szétverték. 1705 végén, miután elvezényelték erről a vidékről a csapatokat, híre jött, hogy a rácok támadásra készülnek a város és környéke ellen. Még két év múlva is tartani lehetett a rácok támadásaitól, mert 1707-ben katonaságot küldött a fejedelem Ceglédre, ágyúkkal és puskaporral bőségesen felszerelve. Egy évvel későbben további 400 katonával egészítették ki az ezredet. A három város ezredének Sőtér Tamás volt a parancsnoka, aki a rácok támadásait mindannyiszor visszaverte. Amikor Sőtér Eger védelmére indult, ismét Nagykőrösre törtek be a rácok. A Cegléden maradt század Vágó István parancsnok vezetésével sietett a nagykőrösiek védelmére, Sőtér Tamást is értesítették a támadásról, aki 300 emberével hamarosan ott termett és a rácokat kiverte a városból Ennél sokkal súlyosabb volt a ceglédieket ért támadás 1709 március 21-én, amikor a rácok teljesen feldúlták a várost, pusztítottak, raboltak. A lakosság menekülni kényszerült, templomban, kertekben és kerítések mögött keresett búvóhelyet, mégis 63 ceglédi halottja volt az alattomos rác betörésnek, továbbá 40 súlyosan sebesült s kívülük még 18 polgárt is elhurcoltak. A fejedelem maga ígérte meg a rabságba hurcolt ceglédi polgárok kiváltságát, ezenfelül adójukat is elengedte. 1710 februárjában Rákóczi újból meglátogatta Ceglédet, de ősszel már a császár katonáit kellett elszállásolniok, decemberben pedig hüségesküre kényszerült Cegléd népe báró Ebergényi László altábornagy kezébe. A sok ellenséges támadás, az évszázadokon át tartó üldözöttség után a szatmári békekötés jelentette a ceglédiek számára is a régen áhított nyugalmat. Néhány év alatt bámulatos fejlődésen ment át a város és polgárai egyre jobban vagyonosodtak. A jobbágyság kötelezettségeit csökkentették, az úrbéri szerződéseket 1741-ben és 1749-ben ismételten átvizsgálták. 1746-ban alakult meg újra a római katholikus egyház, amikor a két vallásfelekezet közös ügyeit is letárgyalták. Cegléd közigazgatását is ebben az évben helyezték új alapokra. Az egymást követő háborúk hosszú ideje alatt rendkívül megfogyott a lakosság száma, ezért a Klarissza-apácák, amikor ismét átvehették birtokaikat, más vidékekről jobbágyokat telepítettek le Cegléden. Ezek mind katholikusok voltak és vallási életüket ferencrendi szerzetesek látták el az abonyi plébánia körzetében. Templomuk nem volt, így a szabad ég alatt imádkoztak. 1744 után pedig az úrbéri egyezség feltételei szerint a ceglédi kápolnában, mely a mostani parochia helyén állott, tarthattak istentiszteletet. Minthogy a hívők száma egyre nagyobb lett, a váci püspök 1746-ban kelt rendelete a plébániát visszaállította és élére Botka János plébánost nevezte ki a főpap Öt évvel később új templom építését kérelmezték a hívek. A ceglédi református templom eredetileg katolikus templom volt, ezért a Klarissza-apácák birtokának intézősége felírt a helytartótanácshoz, hogy a katolikusok a templomra jogot formálnak és vizsgálat elrendelését kérik. A megkeresésre a vizsgálat eredményeként elrendelte a helytartótanács, hogy a reformátusok legalább 1753 március 27-ig engedjék át a templomot a katolikus hívők birtokába. A templomnak sem tornya, sem orgonája nem volt az átadás idején. Csak 48
