Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
BIA. A középkor végén már élénk gazdálkodás színtere. A XY. század első felében a Semsei- és a Biai-családok birtoka. Amikor e két családnak magva szakadt, V. László tahi Botos Péternek és Istvánnak, valamint farnosi Vidfi Lászlónak juttatja királyi adományként. Ezidőtájt épült a Szilykastély, mely később a Fáy-család birtokába került. A török hódoltság alatt Khalil aga kezére jut a helység, mely igen tekintélyes adózási összeggel szerepel a török kincstári adólajstromokban. Minthogy a jövedelmező birtok a nagybefolyású aga tulajdonában volt és az aga halála után is török urak fölözték le dús hasznát, a török hódoltság alatt sem szűnt meg a község élete. A reformáció már a XYI. század második felében hatalmába kerítette Bia lakóit. A község református temploma a XVII. századból származik, régi temploma már az előző században elpusztult. Űj katholikus temploma 1823-ban épült, egyidőben a Sándor grófok kastélyával. A kastély híres családi levéltárában több olyan oklevelet őriznek, melyek a XIII. századból származnak. A római katholikus plébánia 1775 táján keletkezett 1780-ban Torbágyhoz csatolták, de 1859-ben ismét visszanyerte önállóságát. 1849 január 1-én Görgey csapatainak ad szállást a község, melyhez számos major és puszta tartozik: Hosszúrét, Iharos, Kozároin, Herceghalom, Alsómajor, Móriczmajor és a régebben Ürestarisznya qéven ismert Csonkateke. Herczeghalom pusztán és Hosszúréten számos római lelet és épületrom került felszínre, ami arra vall, hogy valamikor római település állott itt. BUDAJENÖ. Első Árpádházi királyaink alatt Rév-Jenő és Boros-Jenő néven szerepel okleveleinkben. Egyike legrégibb településeinknek. A XIII. század elején a telki apátság birtoka, de a Kartalnemzetségből származó Mochor is jelentős területet birtokol itt. A tatárjárást követő első évtizedekben a margitszigeti apácák nyerik adományul a Kartalok itteni földjeit. A török hódoltságnak mindjárt a legelején elpusztul a község, mely ekkor Puszta-Jenő néven kezd szerepelni. A török elvonulása után a Szent Benedekrend bécsi skót egyháza veszi gondjaiba az elpusztult községet, melynek betelepítését megkezdi. A Rákóczi-szabadságharc alatt a telepítő munka szünetelt, hogy a szatmári békekötés után ismét annál nagyobb erővel induljon meg. Főként szászok és frankok teszik a gyors iramban benépesülő község lakosságát, mely 1724-ben már 374 lelket számlál. Az 1739- ben dúló kolerajárvány azonban majdnem az egész lakosságot áldozatul követeli, úgyhogy új telepítés válik szükségessé, ami ezúttal is a német birodalom területéről történik. BUDAKESZI. Már első királyaink alatt lakott hely. Plébániája a XIV. század elején már fennállott és ekkor a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. Ezidőtájt a község két részből állott: Al-Keszőből és Fel-Keszőből. A község a török hódoltság elején 29 házzal adózott a budai lívának. A XVII század elején még fennáll, de a hódoltság utolsó évtizedei alatt végül is eléri a török megszállás alá került helységek sorsa. Lakossága, mely teljes egészében református volt, szétszéledt. 1693-ban németeket telepít a vármegye Alkeszőre. Az új telepesek három évi adómentességet élveznek. Felkesző azonban mely a hódoltság alatt teljesen elpusztult, tovább is néptelen maradt. Ellenben a község határában új település létesült. Ennek később Budakesz, majd Budakeszi a neve. A község plébániája 1699-ben kezdte meg működését, temploma azonban csak a XVIII, század közepén épült fel. A máriamakki trinitárius rend kolostorának temploma azonban, mely a község határában áll, már 1740- ben áll, de 1781-ben a rend feloszlott és így a templomban azóta sem tartottak istentiszteletet, annál inkább nem, mert a templomépület időközben elpusztult. A rend kolostora azonban még ma is fennáll, de épülete világi célokat szolgál. A község határában feltárt római temető arra mutat, hogy már a rómaiak is méltányolni tudták a környék ózondús, pormentes levegőjét, mely ma is kedvelt nyaralóhellyé teszi Budakeszit. BUDAÖRS. Első írásos említését egy 1282- ben kelt oklevélben találjuk. Ekkor még Keehkekvors néven ismerik és valószínűleg a telki apátsághoz tartozik. Minden jel szerint a Nána-Beszter-nemzetség birtokolja ezidőtájt, minthogy a községgel határos Sasadot is, mely a mai Budaörs és Buda között a Sashegy aljában terült el, a nemzetség birtokában találjuk. A török hódoltság első évtizedeiben Üvejsz budai basának adózik a virágzó község, de a török megszállás végül is romlását okozza, így az 1690. évi összeírásban az elhagyott községek sorában találjuk. Csak a szatmári békekötés után népesül újra be. Német családokat telepítettek a községbe, mely azonban a XVII. században csak lassan fejlődik. Benépesülése csak a következő században vesz erősebb lendületet, amikor is Budapest rohamos fejlődése hat rá elsősorban. Plébániája 1774- ben keletkezett, temploma 1802- ben épült. A községhez tartozó Kamaraerdő kedvelt nyaralótelep. BUDATÉTÉNY. 1878-ig Nagytétény történetében osztozik. A XIX. század közepe táján kezd benépesülni: addig puszta. A római korszakban, valamint az utána következő évszázadokban azonban minden bizonnyal megült hely. A határában felszínre került leletek tanúsága szerint közvetlenül a honfoglalás után is sokáig szálláshely. Ezután az elhagyott települések közé kerül s csak a mult század derekán költözik élet a pusztára. Ekkor benépesülése gyors iramot vesz, úgyhogy 1878-ban Nagytétény határából kiválva, önálló nagyközséggé alakul. Fejlődésében azonban elakad a közlekedés drágasága és a munkaalkalmak hiánya miatt. NAGYKOVÁCSI. A római megszállás idején már lakott hely. A község határában felszínre került római pénzek, edények és sírkövek minden kétséget kizáróan emellett szólnak. A középkor végéig aztán homályban marad története. Ekkor találkozunk ismét először nevével, mely ezidőtájt hol mint Felsőkovácsi, hol pedig mint Kovácsi, illetve Kovachy szerepel okleveleinkben. A XV. század közepe táján a Felsőkovácsi-család birtokolja. A község egy része 1457-ben Dormánházi Miklós tulajdonába megy át. 1490-ben Corvin Jánosnak is jelentős birtoka van itt, majd Ráskay Balázsot is földesúrai között találjuk. A hódoltságeleji török kincstári adólajstromokban mint puszta szerepel. Az 1690. évi összeírás semmilyen formában nem emlékezik meg róla: sem a lakott, sem pedig az elhagyott, vagy elpusztult községek között nem szerepel. A XVIII, század elején benépesül és gyors virágzásnak indul, olyannyira, hogy az 1737-ben kitört epemirígy-ragály mintegy 600 áldozatot követel lakosságá-
