Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Szamosi József: Pestvármegye népművészete

ma is nélkülözhetetlen ruhadarabja a pusztai, tanyai embernek, pásztoroknak s földműveseknek egyaránt, sőt cselédsuba, kocsisuba is van.

Az irhás-suba mellett az irhás-ködmön volt a legszebb. Készítése és díszítésmódja hasonló az ismertetett subadíszítéssel. Az egyszerű ködmönt ma is használják. Birka bőréből készül, szabott dereka van, hosszú újjá. Kevés díszítést is alkalmaznak rá, rendesen csak a varrás a dísze, ezt színes piros és zöld, fekete fonalakból. A bekecs hasonló a ködmönhöz, de ujjatlan, egyeneshátú. Szőrével befelé használják, dísze kevés. A varrás vékony bőrszíjjal és színes fonállal történik, a szélét finomabb bőrrel beszegik, hasonlóan a ködmönt is. Ködmönt és bekecset mind a férfiak, mind az aszszonyok használják, öregek s fiatalok egyaránt.

Megjegyezzük, hogy bár régen az Alföldön is viseltek, csináltak cifra ködmönökeí és subákat, ezek sohasem „tobzódtak“ a színekben, nem voltak olyan zsúfoltak, túltömöttek, mint az ország egyéb területein. Pl. Eger, Borsod, Mátra-vidék).

Gyapjú-nemezposztó munkák.

A bőranyag mellett hazánkban általános volt a gyapjú feldolgozása. A nemez és a posztó is gyapjúból készül. Általában gyapjúnak csak a juhszört nevezik. (U. i. minden lenyírt állatszőr + gyapjú!) A gyapjú feldolgozásához már őseink is értettek, erre mutat gyapjú szavunk eredete. (Ő- török eredetű: gyapjú, süveg, sapka; iráni eredetű: nemez. 1. Melich J.: A Magyar Nyelv. 1930. „Nemez“.)

A suba mellett a magyar nép egyik legősibb és legkedveltebb ruhadarabja a szűr.

A cifra-szűr (gazdag díszítésétől kapta e jelzőt) volt a magyar parasztember díszruhája egész életén át. Általánosan elterjedt voltát népdalok és közmondások sokasága is szemlélteti. („Kitették a szűrét!) A szűr-szónak kettős jelentése van. Szűrnek nevezik a magyar juh (purzsa) gyapjúból készült durva posztót, de ugyancsak így nevezik a posztóból készült köpönyegszerű ruhadarabot is. (Az úri osztály ruházatában megfelelője talán a: felöltő.) A szűr-szó etimológiailag a szőr-fel? kapcsolatos. Régente a szűr csak jelzője volt a posztónak (szűrposztó), amelyből a szűr készült. Ma inkább szűr (ruhadarab) és szűrposztó (ruhaanyag). A szűrtakácsok, csapómesterek a szűrposztó készítői; s a szűr megvarrói, díszítői a szűrszabók.

A szűrposztó többnyire a purzsa-juh (fehérszínű, hosszúszőrű, kevéssé göndör magyar juhfajta) gyapjúból készül. (A racka-juh, a másik magyar juli-fajta gyapja kevésbbé alkalmas. Az „idegen“ merinói-juh szőréből készült posztó finomabb ugyan, de korántsem olyan tartós, mint a purzsáé.) A szűrtakácsok, csapók készítik a szűrposztót. ősi magyar mesterek, akik évszázadokon át maguk dolgozták fel a magyar juhtenyésztés teljes gyapjúhozamát. (Az alföldi csapómesterség középpontja már a XVI. sz.-ban Debrecen.) Sajnos, az Alföldön ma már nincsenek csapómesterek.

A szűr szabó-mester ség épúgy ősrégi magyar iparág. („A magyar ornamentika nagymesterei, a „magyar szűcsök“ ... inasai már nem is tanulnak hímezni. A magyar ornamentika másik mestergárdáját, a szűrszabókat a Nagykúnság a mult század hetvenes éveiben még mintegy 100 mester képviselte, viszont a mai és jövő helyzetre eléggé rávilágít az a tény, hogy szűr szabó-inast már 30 év óta nem szegődtettek az ipartestületek. (Viski Károly írja 1928-ban!)

A szűrszabó mesterség fénykora a Bachkorszak után volt. Ugyanis korábban és utoljára a Bach-korszakban szigorú tilalom alatt volt a szűr cifrája. Volt rá eset, hogy mesterei éjjel, gyakran pincébe zárva dolgoztak, hogy a zsandárok előtt titkolhassák. A magyarság elnyomásának e szörnyű kora meghozta a cifra-szűr reneszánszát. Urak, sőt főrendek! és parasztok cifraszűr viselésével tűntettek nemzeti érzésük mellett. (A Garibaldihoz menő magyar urak közül sokan szűrbe öltöztek. L. Győrffy: A magyar szűr.) A XIX. sz. 90-es éveitől azonban erősen hanyatlásnak indul ez az ősi magyar ipar és e hanyatlás napról-napra csak fokozódik.

A szűr rendkívül egyszerű ruhadarab, minden darabja négyzetes vagy téglalap-alakú, görbe vonalat nem találunk rajta. (T. i. szabásában!)

A cifra-szűrt mindenütt gazdagon hímezték. Aránylag az alföldi, Duna—Tisza-közi szűrökön a legkevesebb díszítést alkalmaznak, sokkal többet a Dunántúl s valósággal tobzódnak a díszítéssel a palóc-vidékeken. (Eger-Mátra-Bükk vidékeken.) Erdélyben szívesen használják egyéb dolgokon (párnabaj, lepedőnél), így a szűrön is az egyszinnel kivarrt ornamentikát. Kedvelt színeik: a fekete, zöld és a vörös. Ilyenszínű (de mindig csak epy-színből) „posztóvirágokat“ applikálnak (rátét, ápplikálás) a cifra-szűrre.

A cifra-szűr alapanyagának színe rendesen fehér, vagy világos barna (vil. okker). A szűrhímzés mutatja legszembetűnőbben az eredeti díszítménykincs, díszítőmód gazdagságát. Szűrhímzéseink mesterei a szűrszabók. Ma már számuk igen-igen megfogyatkozott, de még találunk ma is még pl. Kecskeméten családot, amely emberöltőkön át s ma is hagyományos művészettel készíti a cifraszűröket. (Tóth műszabó.)

Díszítő-művészetét „virágozás“-nak nevezi a szűrszabó, hímzés, hímes szavainkat nem ismerte.

159