Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Szamosi József: Pestvármegye népművészete
eredménye, igazi pásztor-remek. 8—12, sőt 24 ágra fonott karikást is csinálnak, a végére lószőriből csapó vagy sudár kerül. A karikás nyele cifrán faragott, bőrdlszítéssel, szíromjozással és sallangokkal ékesített. Az ostorderékon felül (ostorfej) ugyancsak bőrből készült pillangókkal díszes. A karikás a csikós címere, de juhászok és kanászok is fonnak karikásostort. Pásztorszükséglet a dohányzacskó. Leginkább kostökből, elvetélt bárányból (hasi) készül igen körülményesen. Kecskemét—Bugac vidékéről, de az egész Kiskúnságról gyönyörű darabok ismeretesek. A szíjjgyártó készséget a pásztorok elszigetelt életmódja fejlesztette ki. Minden pásztor tarisznyájában ott voltak a tőrök, az ár, cirom(szirony) hasogató, szíjmetélő, pillangozó bugyii, hasibőr stb. Lószerszámot és bocskort is maguk készítettek, ráérő időben pedig művészi kedvtelésüket elégítették ki karikásostor-fonás, pillangózás, sallangozás, szirnnyozás formáiban. A díszítésmód is különböző. Díszítik sokszor az alapanyagot. A dohányzacskót pl. sárgára festik, a keményebb bőrt fémmintával beütögetik. Díszítésszámba kell venni a varrást is, melyhez hasított szíjakat, színes irhákat használnak. Festését ma már nem maguk készítik, úgy vásárolják színesen. Másik formája a díszítésnek az ú. n. rátét, az alapanyagra rávarrt színes bőrdarabok, formás mértani alakok, bőrrózsák stb. A pillangó és a sallang nem rátét, hanem sajátos alakú bőrlevelek, melyeknek csak a keskenyedő vége van ráerősítve a bőrholmira. Piros, kék, zöld és sárga színűek. Remek díszítésmód a cirmozásnak, szironyozásnak nevezett technika, ősi, hagyományos díszítő eljárás, elnevezésük török eredetű. A szirony színes hasiból néhány milliméter szélességű bőrszíj, amelyből különféle technikával készítenek bőrrózsát, fonnak ostorfejet, mindenféle ostordíszt, erszényre való, dohányzacskót szépítő cifraságot. Az alföldi magyar nép egyik legjellegzetesebb férfi-ruha darabja a suba. A régibb „kacagányt“ egyszerű száraz állatbőr, u. n. hátibőr, melynek viselete általános volt, a nagysuba kiszorította. A subát viselte mindenki: cseléd, úr, pásztor, szegény, gazdag. Mindenre használták. Nyáron meleg, télen hideg ellen, hóban, esőben, szélben. De hangsúlyozni kívánjuk — kizárólag a magyarság használta, jóllehet színben, díszítésben az egyes vidékek közt nagy eltérések voltak. Később kezdték más, hazánk területén élő népek: tótok, svábok használni. Amíg általános volt a suba viselete, a magyarság körében sokat adtak arra, hogy az díszes legyen. A jó és szép suba szinte apáról-fiúra öröklődött, de nem is lehetett volna egy emberöltő alatt elszaggatni. Eldöntetlen kérdés, hogy ezt a — nekünk mindenkép ősi — ruhadarabot Ázsiából, az Őshazából hoztuk-e. Annyit tudunk, hogy az ázsiai, kaukázusi török-tatár népek viselnek ilyen subaszerű, bőrből készült ruhadarabot. A pestmegyei szűcsipar középpontja Kecskemét volt. A XVI. sz.-ban már fejlett mesterség. Régibb időkben Kecskeméten mintegy 140 szűcs is dolgozott. A bőrt renszerint vásárolták, csak ritkán készítették ki maguk. A bőr kikészítése igen hosszadalmas és fáradságos munkát igényel: áztatás (Kecskeméten a Szék-tóban), húsolás, csávázás, nyújtás és sarkalás, törés, tisztítás, kaszálás, színlés, agyagolás, pöszlés stb. Subahímzések motívumai leginkább: fekete, vörös, rózsaszín, buzérvörös, meggyszín, barna, ritkábban a kék és sárga színűek. A szűcsmunka eredeti dísze a posztószeg és a rátét. Díszanyaga a szirony. Valószínű, hogy a varrás elhatárolását is szolgálta. Csak később válik a virág-alak (az erededetibb szironydíszítés, mely mértani formákat, szerkezetet mutat) kedveltté. A virágok közül a legfontosabb a rózsa, mellette a rozmaring. Mindkettőnek számtalan formája, alakja volt. Suba és díszítőelemek. A gyakorlott mester csak 1—2. szekfű, 3. rózsabimbó, a főbb vonalakat húzta ki 4. cseresznyemag, ű tulipán , , , , „ ,, , . , 6—7. rozsa, 8. ibolya, maganak (vezérfonalnak) es 9_10 rozmaring-ág. saját ízlése szerint díszítette tovább. A csipkésre kivarrt irha adta meg a legfőbb díszt. Ezeket az irha-díszeket a szőrösbőrön át varrták ki s az ú. n. oldaltányérokon helyezték el. Az irha a varrások fedésére, de önálló díszül is szolgált. A díszítések között ember és állatot ábrázoló motívum hiányzik Pest m.-ben. A tányért zöld levélcsoport ékesíti, felső részén rózsa, ritkábban tulipán. Egy-egy városon belül egységes az irhássuba díszítése, vidékenkint azonban más és más. Kecskeméten pl. a vörös színekben gazdag subát: kálvinistás-nak nevezik; ha a kék és sárga színek vannak túlsúlyban: pápistás a suba. Ma már selyemmel kivarrt irhás-subát nem készítenek, a selymet pamut-fonál vagy berliner gyapjú-fonál pótolja. Ez az ősi ruha még napjainkban is látható. A kecskeméti országos vásárokon egy-egy pusztai juhász-számadó hímzett subáját ugyancsak megbámulja mindenki. A dísznélküli suba azonban 158
