Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Dr. Hovhannesian Eglia: Az 1938. évi alispánválasztás

Lóránt azt a megjegyzést tette, hogy „Laci megint elsőosztályú hazafit játszik!“

Amint ez vitéz dr. Endre László tudomására jutott, lovagias elégtételt kért. És vájjon mit tehetett volna egyebet? El lehet-e képzelni vitéz dr. Endre Lászlótól azt, hogy szó nélkül tűrhesse, hogy róla azt mondják, akár nem egészen komoly formában is, hogy hazafit játszik? Ő, aki egész életében, minden gondolatában, Írásában és cselekedetében elsősorban és mindenekfelett a hazát szolgálta? A lovagias út volt a leghelyesebb és annak is bizonyult, az egykori két jó barát ez úton meg is találta a legmegfelelőbb megoldást.

Az érdekelt felek elintézték az ügyet, de a baloldali sajtó nem tudott belenyugodni ebbe, nem birta elviselni, hogy dr. Erdélyi Lóránt alispáni tekintélyén csorba essék. De nem ennek a csorbának a kiköszörülése volt a cél, hanem vitéz dr. Endre László folytonos támadása. Voltak komolyabb elemek akkor is, akik tisztában voltak azzal, hogy dr. Erdélyi Lóránt alispánnak már egyenesen kellemetlen volt a baloldal tömjénje. És talán épp ezért dr. Váry Albert volt koronaügyész vállalkozott arra, hogy 1937. évi májusi törvényhatósági bizottsági közgyűlésen felszólaljon és felvilágosítást kérjen, mert amint mondotta, „nem képes feltételezni oly lehetőséget, hogy egy főszolgabíró saját alispánjától hivatalos üggyel kapcsolatban lovagias elégtételt kérjen.“ A felszólaló természetesen egyidejűleg biztosította dr. Erdélyi Lóránt alispánt teljes bizalmáról. Amikor Erdélyi Lóránt szólásra állott fel, oly feszült figyelemmel hallgatták végig szavait, hogy soha oly csendben a közgyűlési termet még nem láttam. Az egész baloldal felállva és nyitott szájjal hall' gáttá meg az alispán szavait. Azt hitték, most elérkezett az ő órájuk. Végzetesen tévedtek! A válasz nem volt szájuk íze szerinti, ez a próbálkozásuk is meddő maradt.

Ugyancsak 1937. év nyarán lépett elő a Társadalmunk című hetilap az olvasóközönség elé azzal a szenzációval, hogy a „Hová tegyük a zsidókat“ című könyv — szerinte nem Németországban, hanem állítólag Gödöllőn nyomatott, hogy a klisét — Madagaszkár térképe és egy oda mutató nyíl — a lap szerint a gödöllői főszolgabírósági hajdú vitte le a nyomdába és hogy ő vitte oda a kéziratokat is. „Társadalmunk“ nyomozót is küldött ki Gödöllőre, aki a nyomdában kihallgatásokat akart foganatosítani és amikor az egyik alkalmazott vitéz dr. Endre László pártját fogta, egy Davidovics nevű „újságíró“ harciasán tiltakozott az ellen, hogy: „ezt az embert még pártfogolni meri valaki Magyarországon?“

Érdekes, hogy ma, amikor Németországon kívül Lengyelország, Olaszország, sőt Csehország

is kiiildözi a zsidókat, maga a zsidóság is kezd komoly formában foglalkozni azzal a gondolattal, nem kellene-e a zsidóság részére tényleg egy Európán kívüli területet kiszemelni és biztosítani. De akkor, 1937 nyarán a „Társadalmunk“ folytatott nyomozást Gödöllőn, vájjon nincs-e része vitéz dr. Endre Lászlónak annak a könyvnek szerkesztésében, amely könyv a zsidókat Madagaszkárba meri eltanácsolni? De nyomozott az Újság is. Ennek egyik munkatársa, Nádor Jenő 1937 tavaszán Gödöllőn járt és nyomban cikkezett. Alaptalan támadások tömegét vette tolla hegyére. Arról írt, hogy egy tiszteletreméltó öreg zsidó ügyvédet vitéz dr. Endre László bíróság elé mert hurcolni, de elhallgatta, hogy mi miatt? Azt írta hogy a gödöllői kisgazdák nem szeretik vitéz dr. Endre Lászlót, mert ez utóbbinak nincs szíve a szegény emberhez. Micsoda vakmerő rágalom volt ez! Hiszen Gödöllőn mindig derék főszolgabíróink voltak, de vitéz dr. Endre László a kisemberekkel szemben a megértés és a szeretet dolgában túl tett mindegyiken.

És amikor 1937. év folyamán ezek a sajtótámadások nem akartak megszűnni, az Újság c. napilap kihívóan támadó cikke után nyomban elkészítettem a való tényekkel alátámasztott cáfolatot, azt valamennyi budapesti napilapnak elküldöttem, az Újság szerkesztőségébe személyesen vittem fel, de nemcsak ez a lap nem adott helyt a cikkemnek, hanem még az ú. n. keresztény lapok sem tették közzé. Egyedül az Esti Újság volt az, amely kérésemnek helyt adott. Végtelenül bántott, hogy keresztény és jobboldali politikát hirdető Magyarországon vitéz dr. Endre László ellen a baloldal által intézett, zsidó újságírók által megírt sajtótámadások elleni tiltakozást és cáfolatot alig lehetett valamelyik lapnál elhelyezni.

*

Ugyancsak 1937. évre esett vitéz dr. Endre Lászlónak egy véletlen autó-összeütközése. Sértettként Sefcsik nevű gépkocsivezető lépett fel. A bpesti büntető kir. járásbíróság által megtartott tárgyaláson csak kilenc újságíró jelent meg. A tárgyalás előtt azt kérdeztem ezektől a hírlaptudósítóktól, hogy ebben a bagatell ügyben mit találnak érdekesnek, hogy ily szép számban vonultak fel? Az egyik újságíró lakonikusan jegyezte meg: „Nem az eset érdekel minket, hanem a személy.“

Ez a bagatell ügy békésen intéződött el azzal, hogy mindenekelőtt a sértettként fellépő Sefcsik József az eset feletti sajnálkozását fejezte ki. Egy óra múlva már a délutáni lapok számoltak be a tárgyalásról. Mi pedig Sefcsikkel és az eset tanúival együtt elvonultunk. Sefcsik könnyező szemek114