Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Fára Dezső: A vármegye története 1914 - 1918
Ezzel kapcsolatban pedig szükség van céltudatos nemzeti birtokpolitikára. Ennek a néprétegnek gerince a nép. Joga van rá, hogy birtokhoz jusson. Ennek a néprétegnek a létkérdése egyúttal a nemzeti létnek és a nemzet megerősödésének a fundamentuma. Meg kell szüntetni a kivándorlást, mert minden kivándorló magyarra itthon van szükség. Ezt a kérdést egészséges nemzeti birtokpolitikával lehet megoldani és magunknak kell az egészséges birtokpolitika kérdését megoldanunk alkotmányos úton, mert ha nem tesszük, annak megoldása más kezekbe kerülhet. Ezen az 1917. évi november 16-iki fontos közgyűlésen, amikor ezek tárgyalás alá kerültek, ugyanakkor szóba került az is, hogy a monarchia egyes részei az 1867. évi kiegyezés megváltoztatására törekednének. Pest megye álláspontja ebben a kérdésben az, hogy bármiféle változtatás is történjék, az csak a magyarok hozzájárulásával történhetik meg és ez a változtatás Magyarországra nézve csak teljes önállóságának visszanyerését jelenthetné personális unió alapján. Erre való tekintettel is sürgősen szükségesnek tartja az önálló nemzeti hadsereg mielőbb való felállítását, hogy az ország érdekei megvédhetők legyenek. Azok a komoly gondok, amik Pest megyét már 1917-ben foglalkoztatják, mind nagyobb súllyal nehezedtek az országra s így a megyére is s az 1918. év közgyűlései már a békekötés gondolatával, a háború befejezésével és a hadsereg leszerelésével foglalkoznak s ott áll a kérdések között a nemzetiségek — s különösen a Felvidék sorsának az ügye. — S már nem egyszer hangot adnak balsejtelmeknek s a nemzetre s az országra várakozó nehéz időknek. És ezekben a vészterhes hónapokban sem szűnik meg folyvást- és folyvást hangoztatni a magyarság érdekeinek megvédését. A forradalom zavargásai nem kerülik el Pest vármegyét sem. Miként az egész országban, úgy itt is napirenden voltak rablások, betörések, fosztogatások. A megye élére állított utolsó királytól kinevezett főispán, Patay Tibor átadja helyét — s búcsúlevelében inti, figyelmezteti & megyét, hogy ősi múltját ne tagadja meg soha, mert magyar nemzeti múltúnk, jellegünk nélkül nincs magyar jövendő sem. A népköztársaság uralma idején különösen élénken tiltakozik a nemzetiségi kérdésnek az 1918. évi X. cikkben lefektetett módon történt rendezése ellen, amelyben a külön Ruszin-Krajnát állítják fel. Tiltakozik az ellen, hogy azt a népet, amely 1000 éven át együtt élt, senki által nem kívánt módon szakítsa el az anyaországtól a népköztársaság kormánya. Rámutat Pestvármegye közönsége, micsoda lehetetlenség a külön Ruszin-Krajna Munkács székhellyel; a ruthének közé ékelt töméntelen magyar szigettel. Micsoda lehetetlenség elszakítani azt a földet külön tartománnyá, amely szorosan összefügg a Tiszaháttal Munkácson át, Ugocsán át, Beregen át. Tiltószavukat emelik fel ez ellen a törvény ellen, amelyben mink magunk szolgáltattunk hamis alapot a béketárgyalásokra, ahol azt vélhetik, hogy a törvényben foglaltak az egész magyar nemzet intencióit födik. Sajnos, ami ellen Pest megye bölcs előrelátással tiltakozott, bekövetkezett, Ruszin-Krajnát külön szakították az anyaországtól s máig sem térhetett vissza hozzá! A történelmi Pest megyének ez volt az utolsó olyan gyűlése 1919 január 18-án, amelyen véleményének hangot adhatott, 1919 március végén megszűnt a megye működése és pár hétre rá a Szovjet megyei kormányfőtanácsosa Janovics Sándor elnöklete alatt Vörös Sándor, Porczió István, Urbán Pál és László András (előbbi nevén Löwinger Arnold) átvette az igazgatást és ezzel kezdetét vette a 4 hónapig tartó rémuralom. Pestmegye ezalatt a négy hónap alatt a nemzeti mártírok megyéjévé lett. Abony, Dunapataj, Horta és Solt, Kalocsa vidéke és Cegléd, Kecel, Kiskőrös és még több helye a megyének emlékeivel századokon át hirdetik majd azok dicsőségét, akik a magyar nemzeti gondolatnak vértanúiként vörös hóhérok kezétől nyerték el a vértanúság örök koszorúját. Hihetetlen vér és pénzáldozatot követelt a kommunizmus Pest megyétől. Az országnak talán egyik vármegyéjében sem viharzott annyira az emberiességből kivetkőzött kommunisták dühe, mint éppen Pest megyében. Mintegy 140 embert végeztek s ezreket vetettek fogságba. Anyagilag csaknem tönkretették a vármegye lakosságát, amelyet végig sarcoltak. Csak halvány képet adhat erről a dunavecsei járásra kivetett sarc, 1.600.000 korona jópénzben, 1066 drb szarvasmarha, 438 sertés, 8600 baromfi, 40.000 tojás, 6000 kg zsír az, amit szolgáltatnia kellett a járásnak a vörösök részére. És mindezt a pusztítást és szenvedést betetőzte a vörös uralom végével bekövetkezett román betörés, amely nem véráldozatokban volt jelentős, hanem anyagi áldozatban. Hozzávetőleges számítás szerint mintegy 328 millió koronára tehető az a kár, amit a román hadsereg akkor Pest megye lakosságának okozott. Amikor Pestmegye fájó szívvel számol be 1919 decemberi közgyűlésében erről a pusztításról, ugyanakkor reményteljesen köszönti egy szebb kor hajnalhasadásának zenéjét, örömmel teli szívvel jelenti a megye vezetősége, hogy a nemzeti hadsereg élén bevonult az ország fővárosába Horthy Miklós fővezér. Pestmegye közönsége külön küldöttség útján „szeretettel és bizalommal“ üdvözli a fővezért. „Bizabízunk benne, hogy amikor hosszú évszázadok után ismét magyar hadseregünk van, magyar zászlónkkal és magyar vezetőkkel, ez a hadsereg nem fog soha a napi politika útvesztőjébe keveredni, hanem a rendnek és biztonságnak lesz őre, a régi magyar erényeknek 110
