Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Dr. Valkó Arisztid: Régészeti és történelmi emlékek a vármegye területén
Comes hagyja Solomár tanyát végrendeletében 1266-ban a margitszigeti apácákra. A tatárjárás után megindult várépítés során Solymár is megépítette a várát. Adatok szerint Solymár községben éltek a királyi sólyomidomárok és az első vár valószínűleg ezek védelmére épült. Első okleveles adatunk 1401-ben kelt, mely a várat Castrum Salmar néven említi. A régészeti leletek azonban amellett szólnak, hogy a Várhegyen már jóval előbb kellett valamilyen várszerű épületnek állni, amelyért harcot fejtettek ki. 1435-ben Borbála királynéé a vár, akinek Héthársi budai bíró volt a várnagya. 1442-ben Albert király özvegyétől, Erzsébet királynétól a korbáviai grófok, 1444-ben pedig az Olnodi Czudarok kezén találjuk, akik ekkor zálogosítják el 600 forintért a Rozgonyiaknak. 1435-ben Garai László nádor, 1468-ban pedig fia Garai Jób, majd Újlaki Miklós bírják. Urai voltak még Thurzó Sándor tárnokmester és Bakics Pál. 1490- ben Corvin János a vár ura. Szakállas puskák és lörés a solymári várból. Mátyás idejében várkastélyunk korai renaissance stílusban átépül, új elemekkel gazdagodik és fényben, pompában vetekedik a nagy király bármely nyaraló palotájával. A vár történetét további okleveles adatokkal nem kísérhetjük. Oláh Miklós idejében 1536 körül valószínűleg még fennáll és lakott, urairól azonban tudomásunk nincsen. Tény az, hogy a talált pénzek, cserepek és harci eszközök a XVI-ik századig kísérnek Valószínű, hogy a Budát elfoglaló török egy portyázó csapata, miután a várbeliek ellenállását hamarosan megtörte — felégette. Ezt abból következtetem, hogy a leégett tetőszerkezet üszkös fadarabjai közül, török eredetű rézüst és tál, valamint I. Miksa idejéből 1561 évi kelettel ellátott éremdarabok kerültek elő. Egy állítólag 1550-ben készült (Lazius-féle) térképen a vár Salmar néven fel van tüntetve. A térképet Párisban nyomtatták. Üjabban egy 1626-ban készült angol kiadású térképen Salmar helység felvételét s mellette egy erődítményt sikerült kutatásaim során egy külföldi gyűjteményben találnom. A XVIII-ik században német telepesek jönnek a községbe. Az új lakók az akkori szokásoknak megfelelőleg kőbányának használták és a vár legszebb faragványait építkezési célokra elhordták. 1730 körül Bél Mátyás jár errefelé és 1737-ben megjelent Notitia Hungáriáé című munkájában szomorúan emlékezik meg az elpusztult, de romjaiban is nagyszerű képet nyújtó nagymultxx várról. Ettől az időtől kezdve két évszázad elegendő volt ahhoz, hogy a szabadon álló és minden pusztulásnak kitett váromladékok eltűnjenek a föld színéről és hogy az ősi földön barmát legeltető pásztor, ha sípját megszólaltatta, ne tudja, hogy a legelésző jószágok lába alatt 4—5 méternyi mélységben a mult dicsősége pihen. A kegyelemdöfés azonban késett. A világháború alatt katonai sáncokat, fedezékeket ástak a Várhegyen és ezzel sajátságos alakját csekély számú emlékmaradványait teljesen kiforgatták helyükből. E töredékek a háborút követő zavaros időkben nyomtalanul eltűntek. 1928-ban pedig, amikor az első kutató árkokat meghúztuk, a földtakaró alól a mult szebbnél-szebb emlékei tárultak elénk. Az ásatások története. Solymár vára, mint előzőleg említettem, a mult század közepetáján nyomtalanul eltűnt a földszínéről. A Várhegy, amelyen az ásatások folynak, a községi úrbéres birtokosság tulajdonát képezi és a legutóbbi időkig legelőnek használták. Az ásatások kezdetén az öregebb solymáriak csak annyit tudtán;, hogy valaha itt állt Mátyás király vadászkastélya, de a falmaradványok semmi nyomát nem tudták megmutatni. A kutató tehát csak szájhagyomány és a történelmi adatok hiányos útmutatása alapján foghatott a munkához. Egy haránt kutatóárok, amely a dombot kettészelte, hamarosan tisztázta a helyzetet. A földrétegekből őskori kultúrmaradványok és egy nagyobb épületrész falmaradványai bontakoztak ki. A továbbiakban a falak irányát követve a kutatóárkok segítségével sikerült a vár egész épületrendszerét napvilágra hozni. A falak helyenként 3—4 méteres földréteggel és roppant sok omladékkal voltak borítva. A tízévi fáradságos munkát teljes siker koronázta. Ma előttünk áll a romjaiban is impozáns látványt nyújtó solymári várkastély, amelyben egy 9 X 16 méter nagyságú négy részre tagolt főépületet (palotát), továbbá egy 7 X 7 m nagyságú öregtornyot lehet megkülönböztetni. A két helyiséget egy 20 méter hosszú külső kerítőfal kapcsolja össze. A vár bonyolult épület rendszere körülbelül egy romboid alakú idomban helyezkedik el. A falak vegyesen téglából és kőből épültek, átlagos vastagságuk 1 méter. A falakat borító törmelék közül korai renaissance párkánytöredékek és egyéb faragványok kerültek elő, ugyancsak itt kerültek elő a kerámiai leletek, kályhacsempék, edénytöredékek, vaseszközök, szakállas puskák, ólomgolyók, szablyatöredékek, nyílcsúcsok, végül pénzek és csattvégek. A romok ma siralmas pusztításnak vannak kitéve. Az időjárás és a közönség állandóan rongálja, restaurálásuk pedig egyre késik. A Várhegy ellipszis alakú. A domb egy nagy völgy lezárásánál fekszik. Az első cseréptöredékek a déli oldalon kerültek elő. A világháború alatt végzett sánc- és fedezékföldmunkálatainál nagyon sok cserépedény került felszínre és kallódott el. A rendszeres ásatás a várfalak feltárásával történt egyidőben. A rétegeket a középkorban megzavarták, szétválasztásuk körülményes volt. A kultúrréteg egy-két arasz vastagságú volt, amelyben egy bronzkori putri cölöplyukainak helyét is ki lehetett venni. A lesározott és átégetett padka tele volt cseréptöredékekkel és több edénnyel, agyagbögrével, kancsóval, őrlőkövekkel, égetett gabonával, tűzkutyával s kevesebb bronzeszközzel. E maradványok fölé mintegy borító réteg helyezkedett el a putri széttört és megpörkölődött több darabja. A leletek a bronzkor II. és III. periódusából származnak és az aunjetitzi kultúra helyi keveredésének hatása alatt készültek. A dombról szórványosan kerültek elő pattintott kőpengék, kovaszilánkok, amelyek a neolithikumra vallanak. Bronzkori leleteink több darabja ép. A II. periódusból származó edénytípusainkon a díszítés sraffirozott háromszögek -104