Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Krizsán László: Az 1919-es tanácshatalom és előzményei Pest megyében - Vigh Károly: Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Pest megyében

Kemény és hasonlóan leplezetlen harcot folytatott a „Pestvármegye” a századforduló egyik legaktuálisabb harci programja, a 8 órás munkaidő ellen is. „Ez idő szerint . . . szó sem lehet arról, hogy a törvényhozás ilyen kívánalmat törvényerőre emeljen, mert hiszen az által nemhogy segítene a munkások legnagyobb részének mostoha helyzetén, hanem azt még elviselhetetlenebbé tenné.”18 A cikk írója, gróf Benyovszky Sándor országgyűlési képviselő ezután „megmagyarázza”, hogy mennyivel kedvezőbb napi tizenkét-tizennégy órát dolgozni, (napibérezés mellett!) Abból a hamis nézőpontból indul ki, hogy a munkások többsége nem ipari, hanem mezőgazdasági munkás, s ezek bérezésüket a részért elvállalt munka után kapják (pl. aratás, cséplés). Ilyen feltételek mellett végzett munka esetén, ha csak napi 8 órát dolgozik a munkás, bérének 1/s-ad részételveszti. A darabszámra fizető gyárak tehát a munkaidő leszállításával megfosztanák munkásaikat bérük jelentős hányadától, a napi bért fizető gyárak pedig nem lennének képesek 8 óráért ugyanannyit fizetni, mint 12 óráért. Ez a gyár bukását, tömeges elbocsátást eredményezne.

Ilyen okoskodással próbálta a megye lapja elkendőzni az egyetlen lehetséges megoldást: a munkaidő csökkentését és a bérek emelését.

Amíg a „Pestvármegye” és országos laptársai védelmezőén körülbástyázták a tőkés profitot, a Budapestet környező munkáslakta helységekben katasztrofális méreteket öltött a nyomor. Ennek jellemzéséül idézzük a váci rendőrkapitányság jelentését Pest megye főispánjához 1903-ból, az újpesti munkások helyzetéről. „Újpesten a lakosság 90%-a munkás; munka és kenyér nélkül. . . Ezeknek nagy részét a szocialista eszmék befolyása alatt álló munkások teszik ki, akik a felebaráti szeretet adományait ridegen visszautasítják, mint alamizsnát, melyre szükségük nincs és munkát követelnek, amelyből eltartsák éhező családjukat.”19

A jelentésből kicsendül a munkásosztály öntudatának szilárd és elhatározó ereje, a létfenntartást és jogot követelő tömegek megalkuvást nem ismerő hite.

Az újpesti munkásnyomor nemcsupán számok statisztikájában, hivatalos aktákban hagyott szomorú emléket. Döbbenetes valósága álomba öltöztetve Ady Endre költeményében20 is megjelent:

,,Duhaj kedvek Eldorádója,

Száz tivornyás hely, ne bomolj.

Csitt, most valahol, tán Újpesten,

Húsz esztendős legénynek vackán Álmodik a nyomor.

Tiszta ágyat és tiszta asszonyt Álmodik s vígan felkacag,

Kicsit több bért, egy jó tál ételt,

Foltatlan ruhát, tisztességet S emberibb szavakat.

Kevesebb vért a köhögésnél,

És a munkánál több erőt,

S hogy ne kellessen megjelenni Legalább tíz-húsz esztendőig Az Úr színe előtt.”

297