Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686 - 1872
den, Innungen] können beibehalten wurden” — 129. §.) A „régi céhek vagyona” viszont, amennyiben az illető céh „más iparággal egy társulattá egyesíttetik, ... az új társulat tulajdonává válik.” S, ha „a céh feloszlik, anélkül hogy új társulattá alakulna át, a vagyon . . . azon községhez utasíttatik, amelyben a céh székhelye volt”. (130. §.)132 Az 1851. évi ideiglenes utasítás és az 1859. évi Iparrendtartás kibocsátása után következő években Pest megyében sem került sor új céh alakítására. A meglevő céhek viszont — látszólag — tovább élték a maguk megszokott életét, harcoltak a külső és a belső konkurrencia ellen, és görcsösen védelmezték a céhmonopóliumot a céhenkívüliekkel szemben. A váci hentescéh például 1852-ben megtagadta egy szűrszabónak (aki különben a szűrszabócéh (?) atyamestere volt) és egy „szőlőművesnek” a céhbe való felvételét, mivel azok nem szakképzett iparosok. Az 1859. évi szokásos januári kántorgyűlósen egy kontárnak az ügyével foglalkoztak, aki csupán „aprómarha vágási engedéllyel volt ellátva”, s mivel helyben „szabadalmazott hentes céh létezik”, a szolgabírói hivatal útján 10 forint büntetés lefizetésére kötelezték, és eltiltották a hentesmunkától.133 A remeklést a váci céhek minden esetben megkövetelték a mesterjelöltektől még az 1859. évi Iparrendtartás után is. A váci hentescéh jegyzőkönyvének utolsó bejegyzése 1871. augusztus 28-án egy mesterpróbáról tudósít.134 A váci mészároscéh 1872. február 7-iki közgyűlésén pedig 19. kép. Részlet Molnár Máté váci kovácslegény vándorkönyvéből a XIX. század közepéről 18* 275 l
