Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686 - 1872

ipar hatása a céhes (és céhen kívüli) kisiparra, vagy — hogy csak egy-két problémára utaljunk — hogyan viszonylik egymáshoz ebben az időben a céhes kézműipar és a céhen kívüli „szabad” kisipar, s annak a kérdésnek a vizsgálatát is el kell végezni, hogy milyen szerepe volt (és egy ideig bizonyára nem jelentéktelen szerepe) a céhes és céhen kívüli kézműiparnak az általános ipari fejlődésen helül.

Nem érdektelen annak tanulmányozása sem, hogy mennyiben siettették az 1850-es években kibocsátott császári rendeletek a hazai céhrendszer bomlását.

Az 1851. február 6-iki Geringer-féle „Ideiglenes utasítás” fenntartja a céhkereteket s azokat a mestereket, akik céhes településen nyertek ipar jogosítványt, kötelezi a céhbe lépésre és a remekmunka elkészítésére, a legényeket pedig 6 évi tanulásra, illetve vándorlásra.128 Az 1848. június 9-iki Klauzál-féle céhszabály módosító rendelet haladó intézkedésével szemben, amely lehetővé teszi, hogy bárki, bárhol saját kezére — legények nélkül — szabadon dolgozhassák,129 az 1851. évi utasítás kimondja, hogy „jogengedélyezésnek a saját kézre dolgozhatáshoz ezentúl nincs helye.” (168. §) Pozitív, előremutató rendelkezése viszont az utasításnak, hogy új céhek alakítására nem ad lehetőséget — az új ipartörvény kiadásáig. (Üj céhek azonban az 1859. december 20-iki Iparrendtartás után sem alakulhattak.) Az 1851. évi utasítás csupán azokat a céheket tekinti törvényesnek, amelyek az uralkodótól, illetőleg a volt központi kormányszékektől nyerték szabadalmukat, ugyanakkor határozottan kimondja, hogy „kizáró jog” (monopólium) semmiképpen sem illeti meg a céheket. Az utasítás különbséget tesz az ún. „engedélyezett” és „szabad” kézműipar között, az előbbihez sorolja az ipari foglalkozások legnagyobb részét, az utóbbihoz csupán egy-két háziipari jellegű foglalkozást, mint pl. a vászonszövést, varrást, hímzést, csipkeverést, stb. Az „engedélyezett” iparágak képviselőit feljogosítja arra, hogy a szükséges nyersanyagokat és félgyártmányokat bárhonnét beszerezhessék, s lehetőséget nyújt a „kiadási és juttatási rendszer'” alkalmazására: ,,. . .szegényebb ipartársak által maguk számára bérért dolgoztatni, őket nyersanyagokkal ellátni és ezekből készült árukat saját készítményei gyanánt eladni, vagy tovább is feldolgozni, s tökéletesíteni, anélkül, hogy erre nézve a lakhelyén létező ipartársakhoz lenne kötve” . . .13° Az 1859. december 20-iki császári nyílt parancs —- a velencei köztársaság és a katonai határőrvidék kivételével — az egész birodalomra nézve egységes és kötelező „Iparrendtartás”-t (Gewerbeordnung) bocsátott ki.134 A korábbi ideiglenes utasítással szemben az új ipartörvényben a kapitalista érdekek egyértelműen és ellentmondás nélkül érvényesülnek. Az Iparrendtartás is különbséget tesz a „szabad” és „engedélyezett” iparágak között (az előbbiek száma azonban lényegesen nagyobb, az utóbbiaké viszont lényegesen kisebb, mint az 1851. évi rendeletben). A 14 „engedélyezett” iparághoz sorolják — többek között — a nyomdaipart, a személyszállítást, hajózást, kőműves-, kőfaragó- és ácsmunkát, a kéményseprést, fegyvergyártást, zsibárusságot, a mérgek és gyógyfüvek árulását, a vendéglő- és italmérési ipart, stb. A korábbi rendelettel szemben az Iparrendtartás kimondja, hogy minden iparűzőnek joga van a termékei előállításához szükséges „minden munkákat egyesíteni, és az arra megkívántató segédmunkásokat más iparokból is tartani”. (43. §) Valamely cikk termelésének joga a hasonló —s mások által készített — termékekkel való kereskedés jogát is magában foglalja. (44. §) Azok, akik szabad ipart űznek, lakhelyükön több műhelyt, boltot is nyithatnak. (45. §)

A céheket ugyan formálisan nem törli el az Iparrendtartás, helyettük azonban ún. „Társulatokat” kíván szervezni, a meglevő „iparos testületek” (így pl. a céhek is) kötelesek alapszabályaikat az új törvénynek megfelelően átalakítani. A társulatok felállítása által azonban „az ipar megkezdésében vagy űzésében senki sem szenvedhet további megszorítást” . . . (115. §.). A meglevő iparosegyletek „országosan divatozó nevezetei (kebelzetek, céhek) ezentúl is megtartathatnak”. (Die landesüblichen Benennungen . . . [Gremien, Gil-274