Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
pedig mást már nemigen tehet, mint hogy — ha adódik rá alkalma — a nincstelen zsellérekhez hasonlóan napszámosmunkát is végez. (Akár az a viszonylag jó helyzetben lévő negyed telkes jobbágy is, aki — az 1846-ban Magyarországon átutazó neves francia szociológus, Frédéric Le Play körülményes leírása szerint — telki állományán kívül mintegy fél holdnyi szőlővel, továbbá többrendbeli bérföldekkel is rendelkezik s aki alkalmilag mégis vállal favágást és fahordást, valamint nádaratást és fuvarozást is, hogy eltarthassa hattagú családját.218) Csakhogy ilyen alkalmi munkalehetőséget szerezni is egyre nehezebb, hiszen az erre rászorulók számának növekedésével a — jól tudjuk: különben is mindvégig nagyrészt robotmunkára alapozott — földesúri majorságok fejlődése sem képes lépést tartani, ebből meg ismét az következik, hogy akinek időnkint mégis sikerül elszegődnie, annak is egyre csekélyebb napszámbérrel kell beérnie.219 1729—30-ban a megyei hatóságok az érezhető munkaerőhiány miatt még megtiltják, hogy bárki részesaratást vállaljon idegenben, amíg saját földesuránál is akad számára munka, s ugyanekkor az aratórészt a birtokosok érdekeinek védelmére a learatott búza egynyolcadában, illetve a learatott egyéb gabonaneműek egyhatodában maximálják.220 A 19. század negyvenes éveiben viszont az aratórész nagyjából már csak feleekkora: „rendesen a 11, 12 s 13ik kereszt”,221 s a munkakeresők közül sokan már ekkora bérért sem képesek elszegődni, hanem „hétszámra szanaszét étien kujtorgatnak” ;222 1848-ban Kossuth még a napszámosmunkát főfoglalkozásszerűen végzői-: foglalkoztatottságát sem meri maximálisan évi ötven napnyinál többre becsülni.223 A parasztság elégületlenségének fokozatos erősbödése A parasztok zömét tehát az adott lehetőségek közepette ekkor már az efféle — amúgy sem valami eszményi — segédeszközök maradéktalan igénybevétele sem óvhatja meg a fokozatos lesüllyedéstől: a parasztok zömének helyzetén ekkor már egyedül az lendíthetne észrevehetően, ha megszűnnék maga az adott feudális rendszer, azaz ha a föld népe megszabadulna a görnyesztő feudális terhektől és egymaga élvezhetné különben is embertelenül nehéz munkájának valamennyi gyümölcsét, a föld birtokából immár teljesen vagy csaknem teljesen kiszorultak pedig már csak a robotrendszer felszámolásának jóvoltából is több és jobb lehetőséget nyernének munkaerejüknek áruba bocsátására vagy éppen lehetőséget nyernének további földterületek megszerzésére is. S ezt nem egyedül a történetíró látja így utólag: nem egy jele van annak, hogy ez a felismerés az általunk vizsgált korszak egyébként mérhetetlenül hagyománytisztelő parasztságának tudatában is kezd — persze csupán lépésről lépésre — tért hódítani, hogy a parasztságnak az adott viszonyokkal való elégedetlensége az 1848-at megelőző évtizedek folyamán mindinkább fokozódik. A Duna—Tisza közének népe persze nagy általánosságban még ekkor is sokkalta jobban él, mint — mondjuk — a Felvidéké, s ennek megfelelően a paraszti elégedetlenségnek itt még ekkor sem találkozhatunk olyan országra szóló kirobbanásával, amilyen például az 1831-ben a felvidéki megyék egész során végigsöprő véres parasztfelkelés; a vadkerti Orczy-birtokon 1815- ben felgyújtott kazlak fénye vagy a harmincas években Torbágyon, Szentlőrinckátán, Szentmártonkátán, Nagykátán, Tószegen, Nagykőrösön, Izsákon, Faiszon, Bogyiszlón, Nádudvaron és Hajóson lezajló szolgálatmegtagadási és 231
