Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban
Sajnos nem sok adatunk van arról, hogy milyenek voltak a török uralom legutolsó éveiben a Pest megyei parasztság terhei. Egy 1683 elejéről való, szűkszavú urbárium27 szerint Csekekátán 44 családfő 10 tallért és Egreskáta puszta bérlete után még 16 tallért fizetett magyar földesurának. Azt is tudjuk, hogy e két falu egyházi tizedét 30, illetve 10 Ft. összegért adta bérbe Tassy Ferenc, a váci püspök tized-árendátora, aki 1683 tavaszán személyesen járta be a megye egyes részeit, bár messze délre nem merészkedett, nehogy ,,az táboros töröknek” útjába kerüljön, Fót és néhány más helység tizedével pedig nem sokra ment, „mivel az török s tatár és erdélyi hadak minden mezejeket el élték”.28 Más falvakról viszont azt tudjuk (bár csak utólagos bevallásból)29 hogy török földesuraiknak mit kellett ugyanekkor fizetniük: általában minden egész telkes jobbágy után 1 (néhol másfél) forintot, minden terményből, állatból tizedet, azután szénát, fát, vajat, sőt helyenként robotot (gratuitus labor) is, azon a kötelező ingyen munkán felül, amelyet a „török császár” számára kellett minden falunak a várakon, erődítéseken végeznie. A hatvanas évek végén egyre erősödtek a panaszok a török urak fokozódó robotkövetelései miatt.30 E későbbi adatok szerint a falvak elsősorban kaszálással, széna és fa behordásával, általában szállítással, többhelyt szőlő megmunkálásával szolgáltak. A pócsmegyerieknek Budán kellett kaszálniok, a tótfalusiaknak ugyanott szőlőt művelniök. Dömsöd akkor dolgozott ingyen, „amikor a török kívánta”. A pesti határ pusztáit török birtokosaik szomszédos falvakkal kaszáltatták (Monoron a zsellérekkel, a jobbágyoknak a behordás volt dolga), részben pedig jobb módú állattartó községeknek, gazdáknak bérbe adták. Egy 1721- ből való tanúvallomás szerint Tóth Gergely alsónémedi parasztnemesnek állítólag 900 ökre is járt itatni a Dunára, amikor a töröktől a rákosi pusztát bérelte.31 Vajon a valóság eredeti képében bukkan így fel négy évtized múltán, vagy úgy, ahogy egy nagy számokkal nem számszerűen dolgozó, öreg képzelet mesés emlékként felidézte ? Nehéz volna eldönteni. Legutolsó, török időkből való jegyzékünk (D) már a Bécs felmentése utáni, Aj helyzetben keletkezett. A végvárak megteltek támadásra készülő császári hadakkal, amelyeket a föld népének kellett eltartania. Pest megye még török uralom alatt álló népének is. A közeljövőből az 1683. december 15-i losonci közgyűlés kapta az első ízelítőt: gr. Carafa Antal tábornok, aki nemsokára vértörvényszékével írta be nevét a magyar történelembe, 2000 lónak, lovasnak követelt tőle téli ellátást, porciót.32 Ráday Gáspár alispán (nemrég még Thököly híve) hiába próbált a roppant teherből lealkudni, „kényszerből” (coacte) mindent alá kellett írnia. A megye lázas sietséggel már december 20-án szét is küldte az elkészült kivetést. Carafa vérfagyasztó kiáltványt adott mellé: fizessetek falvak, mert „még a csecsemőknek is nem lészen kegyelem”. Rádayt pedig, amikor utóbb a könyörtelen végrehajtás ellen tiltakozni próbált, egyszerűen fogságra vetette.33 Mekkora népesség élhetett ekkor e falvakban, amelyek mögé, a vihar küszöbén, a szultán árnyéka mellett már Carafaé is felsötétlett ? Biztosan még a családfők számát sem tudjuk megmondani. Utóbb, 1728-ban, 3321 Pest megyei paraszt családfő vallotta magát „örökös” (haereditarius) jobbágynak, zsellérnek, vagyis olyannak, akinek elei már a török időkben is itt éltek.34 Az adat igen érdekes. De mi volt a közben eltelt 45 év mérlege ? Mennyi volt a visszafoglaló háborúk, majd a kuruckori harcok és pestis vesztesége ? Volt-e esetleg elvándorlás ? Hogyan fedezte mindezt a békésebb évek természetes szaporodása? 1696-ban csak 2342 régi helybeli (indigena) családot számláltak 20
