Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban
össze a megyében: a valóságnál nyilván jóval kevesebbet, nemcsak az összeírás hiányai miatt, hanem főleg azért, mert a megye más, szomszédos falvaiból átmenekülteket is „jövevénynek” vették. Ha a kecskeméti és váci járásban (egy-két esetből kissé óvatlanul általánosítva) a jövevények mintegy 40— 50%-át megyebelinek vesszük, akkor ezekben nagyjából 1300, illetve 840, a pilisi járásban (a számot megtartva) 280, a Soltiban (néhány közeli menekülttel) 380, a megyében összesen, kereken 2900 családfő volna „réginek” nevez hető, — persze mindazok nélkül, akik, nem kevesen, egy évtizeddel előbb, a válságos forduló idején kard vagy éhség által vesztek el. E számítások azonban nyilvánvalóan igen ingadozók. Határozottan csak annyit mondhatunk, hogy e sebtiben készült 1683 végi jegyzék, ezúttal (néhány kivétellel) a curialis községeket sem hagyva ki, a kecskeméti járásban 27, a váciban 41, a pilisiben 17, a Soltiban 30, az egész megyében (ha nem is egészen pontosan)33 115 helységet örökít meg, összesen 151 % porta értékben, a török uralom felszámolása, előtti pillanatban. Vessük ezt össze a további helyzetképekkel, néhány év múlva, és megkapjuk a közben elviharzott idők, a visszafoglaló háborúk Pest megyét közvetlenül érintő, első szakaszának mérlegét. Helyesebben: a háború által felkavart viszonyok leülepedése után, szélesebb távlatban, a százötven éves török uralom egészének mérlegét. Pest megye történetének eddigi irodalma e mérleget főleg a lakott és lakatlan helyek 1690-ben készült jegyzéke alapján készítette el.38 Újabb forrásokból kiderül, hogy 1689—1690 adatai (F, G, H) már valóban az újrarendeződés némi jeleit mutatják azon döbbenetes jelenségekhez képest, amelyekkel Pest megyében 1686 körül találkozunk. A török alól való felszabadítást mindenképpen a történelmi haladás érdeke kívánta meg. Az ezzel járó megrázkódtatás azonban különösen súlyosnak bizonyult az adott körülmények között. Az egykorú hadviselési rendszer a szállítástól az élelmezésig, erődítésig és postaszolgálatig mindent a helyben lakóktól követelt. Képzelhetők ennek következményei ott, ahol egy nemzetközi méretű konfliktus szokatlanul nagy erői gázolnak át egy vékony népességű, alapjában véve elmaradt, fejletlen vidéken, amelyet még hozzá mindkét fél egyszerűen kihasználandó területnek tekint: a török az uraskodáshoz szokottak konokságával még alávetettnek, saját anyagi bázisának, a császári hadvezetés a tengerentúli gyarmatszerzőkére emlékeztető mohósággal már alávetendőnek, a „kenyér- és húsbánya”37 oly közelinek ígérkező reményét kergetve. Eleinte úgy látszott, hogy a változás viszonylag gyorsan végbemegy. 1684 június 27-én felszabadult Vác, három nap múlva Pest, Lotharingiai Károly rövidesen Budát vette ostrom alá. Szeptember 4-én a megye ismét ősi székhelyén, Pesten tartotta közgyűlését, amelyen a nádor-főispán személyesen buzdított további áldozatvállalásra.38 Az ostrom október végén eredmény nélkül félbemaradt, a megye még évekre visszaköltözött a védettebb nógrádi falak mögé, s a közelgő tél és éhínség árnyékában világgá futott falvak romjai őrizték a török, tatár, német és magyar hadak nyomát. Ráckevét már ekkor fölverték, kifosztották a németek, lakosai rövidesen „bújdesásra jutottak”.39 Abonyt is 1684 óta nevezik lakatlannak.40 Cegléd már előbb Nagykőrösre menekült és évekig ott maradt.41 A közgyűlés 1685 tavaszától kezdve állandóan panaszolja, hogy a megye számos helysége egészen vagy részben elpusztult, lakosaik „távolabbi helyekre” (ad loca remotiora) szóródtak szót42, és a nádornál könyörög segítségért újabb beszállásolások ellen.43 Pedig a fekete 21
