Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
98 kaszálónyi rét van a birtokukban, vagyis egyre-egyre közülök fél hold körül mozgó úrbéri jellegű külsőség jut.120 Mindez alighanem kétségtelenné teszi immár, hogy Pest megyében ebben az időben ilyen vagy amolyan címen a zsellérek zöme is rendelkezik kisebbnagyobb földterületekkel, nem tekinthető tehát teljességgel nincstelennek. Hanem — leszámítva most azokat, akik csak jogi értelemben minősülnek zselléreknek, a valóságban viszont tehetős iparűzők, kupecparasztok vagy más effélék — valami fényesnek mégse gondoljuk a zsellérek életét. Akadhatnak persze a szó igazi, gazdasági értelmében vett zsellérek között is egyesek, akiknek lassankint sikerül felvergődniök, sőt olyanok is, akik idővel egyenesen megvagyonosodnak, többségük azonban, ha bír is némi földdel, egyedül annak hozamából semmiképpen sem tarthatja el családját, hanem általában kénytelen egyéb jövedelmi forrásokat is keresni, nevezetesen, ha adódik ilyesmire alkalom, bérmunkát is vállalni. Amint még az átlagosnál lényegesen kedvezőbb helyzetben lévő hartaiakról is tudjuk, hogy olykor részesaratásra is el szoktak szegődni.121 S természetesen nem feledkezhetünk meg arról, hogy a. telkenkívüli földszerzési lehetőségek ellenére mégis ezrével találhatóak olyan zsellérek is, akiknek valóban talpalatnyi földjük sincs, akiknek még a községükben közlegelőn való legeltetés jogából sem igen lehet hasznuk, mert esetleg állatokra sem sikerül soha szert tenniök, akiket tehát a mostoha sors csakugyan teljességgel kezük munkájára utal, a szó valamennyi értelmében zsellérsorba szorít. A majorsági jobbágyok és zsellérek sokasodása Hanem azoknak, akik úrbéri birtokállománnyal egyáltalán nem rendelkeznek, egyfajta lehetőségük még az eddig tárgyaltakon kívül is van arra, hogy földhöz jussanak: ha tudniillik teljesen valamelyik erre engedélyt adó földesúr majorsági birtokrészére települnek. Mert azok között a birtokosok között, akik újabb úrbéres telkek kiosztására már nem hajlandóak vagy éppenséggel csonkítgatni igyekeznek jobbágyaik úrbéres állományát, jónéhányan akadnak olyanok, akik viszont jogilag majorsági természetű jószágaikra annál szívesebben költöztetnek letelepedni szándékozókat. A majorsági jobbágyok és zsellérek ugyanis — éppen azért, mert majorsági földön élnek és így az uradalmi cselédekhez hasonlóan ,,nemesi szolgák”-nak számítanak — közterhek viselésére nem kötelezhetőek s ennek jóvoltából földesuraik által fokozottabban kiaknázhatóak. De fokozottabban kiaknázhatóak azért is, mert nem lóvén adóalanyok s mert különben is teljesen magántermészetű megállapodások alapján jutván földhöz, nem esnek az úrbéreseket bizonyos fokig védelmező úrbéri jogszabályok hatálya alá. És fokozottabban kiaknázhatóak különösen azért, mert nem élvezvén az úrbéri jogszabályok védelmét, földjüktől bármikor ismét megfoszthatóak, földjük különbeni elvételének fenyegetésével tehát mind terhesebb és terhesebb kötelezettségek vállalására kényszeríthetőek. Bármennyire kiszolgáltatott is azonban a majorsági jobbágyok és zsellérek helyzete, mégis igen sokfelé találkozunk majorsági földekre települőkkel, sőt olykor úrbéres jobbágyok is lemondanak telkükről, csak hogy majorsági földre költözhessenek. Ez az utóbbi jelenség pedig arra enged következtetni, hogy a majorsági jobbágyok sorsát talán a nincstelenek szemében sem egyedül a földhöz jutás reménye teszi oly vonzóvá, hanem ráadásul az a hit is, hogy 219
