Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

vételek. Elvileg feltétlenül helyes volt a kormány álláspontja, hogy tartozásokat és haszonvételeket összhangba, helyes arányba kell hozni egymással; az Urbáriumban itt-ott kissé erőltette is a két tényező egyes tételeinek megfeleltetését, egymásra vonatkoztatását. Ám a gyakorlatban sokkal könnyebb volt a szolgáltatásokat számszerűen körülírni, mint az alapot meghatározni, melyre azok ráépüljenek. Nem térve ki arra, hogy az eltérő természeti adottságok és történeti fejlődés következtében az egyes megyék között milyen hatalmas különbségek alakultak ki a jobbágytelek nagyságának megszabásában, egy-egy megyén belül sem oldotta meg a problémát, hogy a telehnagyságnak 3—5 kategóriáját állapították meg, s az egyes helységeket az úrbéri kérdőpontokból kitűnő előnyös és hátrányos körülmények (beneficiumok és maleficiumok) figyelembevételével sorolták egyik vagy másik osztályba. Már ezeket az adottságokat sem volt könnyű számszerűen mérlegelni; de ha ez úgy-ahogy végbement is, a teleknagyságnak elég szorosan, rendszerint 2 holdjával s kaszásával egymást követő lépcsőfokai hogyan fejezhették volna ki a természeti adottságok olykor (pl. szűk határ, futóhomok — tág határ, zsíros televény) végletes szélsőségeit ? Különben is: a jobbágytelek fogalma csak belső házhelyet, szántóföldet és rétet foglalt magába; hol maradt a sokszor jövedelmezőbb szőlő tekintetbe vétele (a dézsmát vagy hegyvámot leszámítva) az úrbéres terhek megállapításánál ? Nem vette számításba az Urbárium az állatállományt sem (csupán a bárány- és méhkilenced meg a vajszolgáltatás vonatkozásában), holott épp Pest megyében számos község létalapját elsősorban az állattartás alkotta, s az a jobbágytelek körén kívül eső legelőre alapozódott. így az Urbárium életbeléptetésével élesen elkülönült egymástól a földesúri és az állami adóztatás alapja: míg a hadi- és a házi adó kivetése továbbra is a paraszti gazdaságban foglakoztatott munkaerő, az állatállomány, a terméseredmény s esetleges egyéb kereseti források számbavételén nyugodott, a földesúri munka- és termény járadék szempontjából most már, az úrbéres terhek egységes szabályozása óta csakis az jött tekintetbe: egész-, vagy mekkora töredéktelken ül a jobbágy; a pénz járadék pedig egyedül a ház birtokától függött. Ilyenformán az úrbéres tartozásokat valóban egységes és könnyen áttekinthető számszerűséggel tudta rögzíteni az Urbárium — a szolgáltatások alapjának meghatározásában viszont szűkkörű, mechanikus egyoldalúságig jutott, a célul tűzött egyöntetűséget koránt sem érte el. Ehhez képest a továbbiakban sokkal inkább tudott a földesúri kizsákmányolásnak, semmint a kisajátításnak gátat vetni.

S ezzel a kettősséggel, mely az egész úrbérrendezésre rányomta bélyegét, sajátos módon már az egésznek nyitányánál: a kilenc pontra adott válaszok esetében szembetalálkozunk. Pest megye parasztsága őszintén és tüzetesen beszámolt szinte minden teherről, melyet földesurai nyakába varrtak, de a maga birtokának bevallásában szemmellátható óvatosságot tanúsított. Az apáitól örökölt gyanakodás, hogy ha mindenét bemondja,^ azzal csak terhei növekednek, erészben visszatartotta a nyílt színvallástól. Úgy lehet, abban a hitben élt: nyugodtan mondhat kevesebbet, hisz földjének kiterjedését, melyet maga is csak a végzett munka szerint szokott számon tartani, úgysem fogja pontosan firtatni senki; arról nem is álmodott, hogy nem sok idő múlva mérnöki felméréssel fogják szigorúan az előírt földterületre szorítani. Nincs kizárva az sem, hogy helyenként földesúri sugalmazás ugratta be a parasztot, hogy földjét kevesebbnek tüntesse fel a valóságnál; legalább is a helytartótanács szükségét érezte nyomtatott körlevél közzétételének efféle úri mester -180