Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban
Kosáry Domokos PEST MEGYE A KURUCKORBAN A török hódító, miután összeroppantotta a feudális urak magyar államát, a XVI. század folyamán hatalmas ék formájában nyomult be az ország középső részeire, délről északra, egyre feljebb. Az egykori főváros sorsát követve Pest megye is eltűnt határai mögött. Pest akkor az ország legfejlettebb megyéi közé tartozott. Másfél évszázad múltán keservesen megtépve, elmaradtan, központi súlyát vesztve bukkant újra elő a török uralom romjai alól, egy olyan időszak küszöbén, amelynek a Habsburg-hatalom ellen soron következő küzdelem eldőlte után ilyen vagy olyan úton a nemzettéválás, a kapitalizmus feltételei, azok kialakulása felé kellett vezetnie. Mától visszafelé menve a megye fejlődését általában eddig, a XVII—XVIII. század fordulójáig tudjuk folyamatosan, zökkenő nélkül nyomon követni. A nép élete, munkája természetesen azon másfél évszázad alatt sem szűnt meg soha, amely ezt a megyét a rég eltűnt középkoritól elválasztja. De sokat pusztult és sokban átalakult. Akik Pest megye egyik vagy másik helységének múltját akarják a ma élő utódok elé tárni, azok itt, a XVII. század végén, a XVIII. század elején találnak új fejezetre: vagy úgy, hogy a régi élet új feltételek közt folytatódott tovább, vagy pedig úgy, hogy a helység ekkor, ezután létesült, újonnan, vagy hosszabb-rövidebb időre eltűnt régiek folytatásaként. Az alábbiak során e forduló idején próbáljuk megismerni Pest megyét, az után, hogy a XVI—XVII. századi török uralom alól már kiszabadult (bár annak nyomait még viselte), és a,7.előlt, hogy XVIII. századi fejlődésének kereteit végleg megszabta volna a Habsburg-birodalom politikája (bár a megye ez utóbbinak is viselte már nyomait). A török uralom következményeivel kell kezdenünk. I Füstoszlopok a szemhatáron, egyre több, egyre közelebb, a támadók útját jelezve. Üszőkbe roskadó, tegnap még békés falvak az ország szívében, amely emberemlékezet óta nem látott külső ellenséget, és most a hódító torkában találja magát. Száguldó portyák, meztelen, hajlott pengékkel, az útszélen halottak, akikben megdermedt az utolsó mozdulat. Erdők, mocsarak, rögtönzött táborok védelmét kereső parasztnép, amelyet saját urai előbb eltiportak, azután otthonuk védelmére sem mertek fegyverbe hívni, s végül halálukkal vagy menekülésükkel sorsára hagytak. Mindig új hadak észak felé, vissza pedig mindig új, sok ezernyi nép, rabszíjra fűzve, férfiak, nők, gyermekek, útban távoli emberpiacok felé. A késői utókor előtt ilyen képek eleve-9
