Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919 - 1920 - Pest megyei levéltári füzetek 8. (Budapest, 1985)
II. A fehérterror első szakasza
került plakátjait is elkészítette a fenti időpontra. A helyi ellenforradalmi erők félelmével kapcsolatos megjegyzése arra a néhány napra vonatkozott, amikor a Vörös Hadsereg katonái leszereltek ill. átvonultak Vácon. Legkésőbb aug. 5-én ez befejeződött, s a hatalomátvétele azonnal bekövetkezett. A volt uralkodó osztály tagjai Vácon nem vártak" külső" intézkedésre, hanem abban a pillanatban visszaszerezték elvesztett hatalmukat, amikor erre reális lehetőségük nyílt. "..., mert Vácra egyáltalán semmiféle intézkedés nem jött, addig mig személyesen nem mentem be a Hadügyminisztériumba, hol jelentkeztem, s jelentettem, hogy semmiféle intézkedést nem kapok, mikor is azt a felvilágosítást 31 kaptam, hogy bizony Vácről teljesen megfeledkeztek." Vácon, a városi képviselőtestület tanácsának aug. 6-i, rendkívüli ülésén dicsérték, elismerték még méltatták is azoknak a tevékenységét, akik közül több személyt néhány nap múlva - a királyi román hadsereg helyi parancsnokságával teljes egyetértésben - nyugodtan puskacső elé állítottak, legyilkoltatták őket. A váci hatalomátvétel napján a Peidl-kormánynak az eltávolítása is megtörtént. Ez a kormány annyi "erővel" nem rendelkezett, hogy saját "létét" védeni tudta volna. Budapesten "eseménydus" időszakot jelenthetett augusztus hó 6., 7. és 8. napja. Az "Egyenlőség" c. lap 1919. szept. 11-én megjelent "Az augusztusi napok" c. cikkében igy irt erről : "Az utcai harcok augusztus 6-án kezdődtek meg. ... Az utcai harcokban a mentőknek a hivatalos statisztikájuk szerint, a zavargások három napján 45 esetben kellett első segítséget nyujtaniok. A kórházakban és kliniká-32 kon azonban 400 embernél többet kötöztek be..." 30 67