Pásztor Mihály: A fehérterror néhány jelensége. Pest megye 1919 - 1920 - Pest megyei levéltári füzetek 8. (Budapest, 1985)

II. A fehérterror első szakasza

vonuló 32. vörös tüzérezred tényleg elásta, ezt azonban a románok egy kocsis feljelentésére mind elvitték a többi elrejtett anyaggal e­­gyütt. ... kisebb katonai cikkek felkutatása folyik. így állítólag a Du­nába elsüllyesztett 4 ágyúra vonatkozólag mai nap tesz a váci járási 2 8 karhatalmi parancsnokság kutatást.” Nem tudni, találtak-e ágyukat a Dunában, de az ténynek tekinthető, hogy a királyi román hadsereg kiásatta a Rátóton elrejtett 17 ágyút, mert ezért, akkor bűnvádi eljárást indítottak az ágyukat bejelentő sze­mély ellen. Baintner Ernő ezredes ezekről a napokról szintén jelentést tett 1919. dec. 11-én : "A proletárdiktatúra megbukása után, mivel itt csak egy vörös dandár parancsnokság volt, a város visszahelyezett ré­gi vezetősége felkért, hogy a katonai parancsnokságot vegyem át, és szervezzek egy karhatalmat. Én felkerestem Horváth László volt cs. és kir. ezredest, ki itt lakott szintén és nálam rangban idősebb, és kértem, vegye ő át az állomásparancsnokságot. O azonban ezt nem vállalta azzal, hogy én itt ismerősebb vagyok a viszonyokkal, és a város vezetősége is engem óhajt, s felhívott vegyem én át a parancs­nokságot. Ezt azonnal jóváhagyás végett bejelentettem a Hadügymi­nisztérium VI. osztályának, ahonnan a jóváhagyást telefonon azonnal megkaptam, amit aztán később kb. egy hónap múlva Írásban is meg­erősítettek. A karhatalom szervezése igen nehezen ment, mert itt kevés oly meg­bízható egyén volt, kiket fel lehetett volna venni, s akik megbízhatók voltak még egyelőre a bizonytalan helyzet, s a nagy vörös átvonulások miatt nem mertek jelentkezni. A karhatalom magját és egyedüli meg-29 bízható részét a csekély számú tiszt és kb. 50 csendőr képezte." Baintner Ernő ezredes a valóságban aug. hő 6-ra annyira felkészült az állomásparancsnokság vezetésére, hogy az utcákra kifüggesztésre 66

Next

/
Thumbnails
Contents