Krizsán László (szerk.): Okmányok a felszabadulás történetéhez Pest megyében (Budapest, 1960)

I. fejezet: Pest megye felszabadulása

logsági fegyverek voltak csak, puska, géppisztoly, golyószóró. Volt németektől zsákmányolt géppuska is, azonban nem tudtuk használni. De volt a csehszlovák hadsereg fegyverzetéből több golyószóró is, amit a németek megszállása idején ide helyeztek el és most elővették. A lőszer is vegyes volt és ha egyik puskából hiányzott lőszer, a másik fegyveréből nem lehetett pótolni. Az élelmezést a környék lakossága biztosította, akikhez rendszeresen lejártak a partizánok és a lakosságtól is sűrűn jöttek hozzánk, hozták az újabb híreket a németek és csatlósaik tevékenységéről.

Több harci cselekményben vettünk részt. Egyik napon nappal egy egész vonatoszlopot fogtunk el, ahonnan élelmiszer és lőszer is akadt bőven. Éjjel körülfogtunk egy falut és felhoztuk a 101. híradó zászlóalj egyik egységének katonáit, akik szintén vállalták a harcot a német fasiszták ellen. E harci cselekmény szintén bővítette a fegyverzetet és mintegy 40 emberrel többen lettünk. Közöttünk volt Szabó József karpaszományos őrmester, aki kiválóan harcolt a német fasiszták ellen. Szőllösi László honvéd, Kéri Gyula stb. Egyik napon feladatul kaptuk a breznóbányai vasúti híd felrobbantását, melyet 14-en akartunk végrehajtani, szovjet elvtársak vezetésével. A hídon magyar őnség volt és így a magyar nemzetiségű partizánok mentek felderítésre. Egész jól sikerült minden, még az őrség magyar tagjai — öreg tartalékosok — el is mondották, hogy mennyire únják a háborút, elegük van, de félnek a partizánoktól. Mi megnyugtattuk őket, de úgy látszik gyanússá vált jelenlétünk és mikor újból megjelentünk, hogy lefegyverezzük az őrséget, géppisztoly-, géppuska- és gránáttűzzel fogadtak. Minden emberünk épségben visszaérkezett, de a németek és a csatlós magyarok közül több olyan volt, akit ott ért'a halál.

1945 januárjában a német fasiszták elhatározták, hogy felszámolják az ott tevékenykedő partizáncsoportokat. Ettől az időtől kezdve nehezebb lett helyzetünk, nem volt utánpótlás, lezárták az utakat, a községekben a legszörnyűbb terrorral végezték ki azokat az embereket, akik együttműködtek a partizánokkal. A németek éjjel-nappal állandóan támadtak bennünket, nehéz fegyverekkel lőtték az erdőt, a hegyet, de mi helytálltunk.

Ekkor már a saját lovainkat főztük meg és ebből 5—10 dekára valót kaptunk, több nem volt. Két társunk, akik nem bírták már az éhezést, egyik napon önkényesen lementek a községbe élelemért. Elfogták őket, ma sem tudunk róluk.

Egyik szovjet partizán elvtánsunkat feladat végrehajtása közben elfogták a községben és mezítláb, 25 fokos hidegben1 sétáltatták végig a falun. A szovjet elvtárs neve Nikolaj volt, aki bátorságáról igen ismert volt az egész egységnél.