Nagy Dezső: A tanácshatalom története Cegléden - Ceglédi füzetek 7. (Budapest, 1959)
III. A Tanácsköztársaság időszaka Cegléden, 1919. III. 10 - VIII. #-ig
- 19 -kényszert.3 tekintettel as elmaradt mezőgazdasági munkákra, minden olyan 14-6o áros férfi, amennyiben egészséges és e munkák végzésére alkalmas,aki közhaszna foglalkosést Igazolni nem tud: 24 érán belül jelentkezni tartozott. Aki a rendelet ellen vétett,a forradalmi törvényszék elé állították. A végrehajtással az ezredparancsnokaágot bízták meg. /33/ fenyves Imre ügyét is tárgyalták jmllua 9-én.fenyves tagja volt a korábbi XB.-nek és a jmnlms 17-1 asszonylázadás idején az ő édesanyjának lakásán találtak a felizgatott aszszonyok élelmiszert. A vizsgálat során megvizsgálták, hogy a lemondott fenyves becsülettel állta-e meg a helyét "avagy visszaélt-e azzal a hatalommal, saját kicsinyes érdekei kielégítésére, amelyet a proletáriátus adott a kezébe." Bizonyítéka ez a kijelentés annak, hogy a St pártatlanul, a következetesen Igyekezett eljárni ahban az esetben is, ha saját tagjait érte vád. Máskülönben nem Is számíthatott volna sem a dolgosék bizalmára, som megbsesülésére. /34/ Azonban egyes intézkedések zavart és kapkodást tükröznek a nehéz helyzet következtében. Egyik példája ennek az oláhcigányok előállításaJi vörös érőkkel julius 19-re a tűzoltólaktanyában szándékozták a nevezottokst előállítani,hogy ott lovaikat elárverezzék azok részére, akiknek lovait az ut&bbi időben a katonaság besorozta. /35Aerméazeteasn az oláho Igények kiálló hordája lovaival soizalkóppsn sem oldhatták volna meg a mezőgazdasági munkák nehézségeit. Az országosan fokozódó nehézségek helyileg is éreztették bénító hatásukat .Ez megnyilvánult többek között a közügyektől való visszahúzódásban. Ezt panaszolta föl az IB egyik ülésén, júliusban feiner párttitkár: "hogy az utóbbi időben úgyszólván lehetetlen valami funkció betöltésére, munka elvégzésére,megbízható elvtársakat találni." Ezért az IB a 30.gyalogezred parancsnoksághoz fordult, hogy hoosáesanak rendelkezésére >