Kende János - Szerényi Imre (szerk.): Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből (Szentendre, 1985)
Munkásmozgalmi életrajzok Pest megyéből
94 SZÁDOVSZKI ANDRÁS Újpest, 1911-1973 Lakatos, 1924-ben kezdett dolgozni s még ezévben bekapcsolódott a munkásmozgalomba, mint szervezett ifjúmunkás. Részt vett a munkás sportmozgalomban mint az MTE, illetve a TTE tagja, majd sportoktató lett. 1929-ben belépett az MSZDP-be. 1930 és 1940 között a Gyermekbarát mozgalomban is tevékenykedett. A 'háború idején anyagilag segített illegálisan rejtőzködő elvtársakat. A felszabadulás után is a Szociáldemokrata Párt tagja maradt, és a Gyermekbarát mozgalomban tevékenykedett. 1946-ban Sződligetre költözött. 1949-től a Budapesti Fűszért Vállalatnál dolgozott. A tanácsok megalakulásától lakóhelyén, Sződligeten tagja volt a községi tanácsnak. Párttagságát 1929-től, munkásmozgalmi múltját 1928-tól ismerték el. SZÁLKÁI ISTVÁN Cegléd, 1880-1960 Mezőgazdasági munkás, napszámos. 1903-ban a sorkatonai szolgálat letöltése után Urbán Pál hatására bekapcsolódott a ceglédi földmunkásmozgalomba, majd az MSZDP tagja lett. Az első világháborúból 1915-ben súlyos sebesüléssel került haza. Gyógyulása után a városi rendőrség kötelékébe került MSZDP tagságának megtartása mellett. A Tanácsköztársaság kikiáltása után előbb az ideiglenes Direktórium, majd az Intézőbizottság tagja, később elnöke lett. Ő töltötte be a Forradalmi Törvényszék elnöki funkcióját is. A proletárdiktatúra megdöntése után letartóztatták és másfélévi börtönre ítélték. Kiszabadulása után napszámosként dolgozott. Rövidesen bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. 1929-ben letartóztatták, de bizonyíték hiányában felmentették. A felszabadulás után — már mint idős ember — sokat segített a kommunista párt újjászervezésében, éveken át ő volt az MKP ceglédi szervezetének elnöke. A párttal a kapcsolata haláláig nem szakadt meg. SZÉCSI GERZSONNÉ (Blum Erzsébet) Keszthely, 1912—1975 Szabósegéd, majd egyetemi oktató. 1929-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba, Nagykanizsán lett tagja a Szociáldemokrata Pártnak, s már itt kapcsolatba került az illegális mozgalommal. Budapesten 1932-ben lett a KIMSZ, 1933-tól pedig az illegális KMP tagja. 1935-ig a szabók szakszervezete kommunista frakciójának, 1935—36-ban a Vörös Segély titkárságának tagja volt. 1936 után a VI. és VII. kerületi MSZDP szervezetekben dolgozott. A szabók szakszer-