Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
Cegléd a felszabadulás után
árulók, nyilasok, Volksbund-tagok, háborús és népellenes bűnösök földbirtokait, az ezer holdat meghaladó, minden mezőgazdasági földterületet, a társas vállalatok, intézetek, intézmények összes földbirtokát. Akinek a mezőgazdasági termelés élethivatása, annak birtoka 200 holdig mentesül az elkobzás alól, annak a birtoka pedig, aki a nemzeti ellenállási mozgalomban részt vett, 300 holdig mentesül a törvény kisajátító intézkedése alól. Az így létesült földalapból a községi földigénylő bizottságok listájára felírt nincstelenek és törpebirtokosok úgy részesüljenek — írta elő a rendelet —, hogy megfelelő kisbirtokhoz jussanak a volt gazdasági cselédek, mezőgazdasági munkások, törpebirtokosok, vagyis a mezőgazdasági népesség legelesettebbjei. A 600/1945. számú rendelet nyomán, hazánkban össszesen 5 millió 600 ezer hold földet sajátítottak ki, és a parasztoknak 3 millió 300 ezer holdat osztottak ki egyénileg. Cegléden az 1945. március közepén megalakult 30 tagú földigénylő bizottság kereken 9 ezer 400 hold földet osztott ki 900 földigénylő cseléd és szegényparaszt között, ugyanakkor országos viszonylatban is elöljárt, amikor néhány héttel a földosztás után, már megkezdte a birtoklevelek kiosztását az újonnan földhözjuttatottak között. A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosította az ország gazdasági, társadalmi, politikai felemelkedését, az ország demokratikus átalakulását és megnyitotta az utat az elnyomott parasztság politikai, társadalmi felemelkedése előtt. A földreform demokratikus végrehajtása életbevágó nemzeti érdek és gazdasági szükségszerűség volt. A reakció azonban nem nyugodott bele vereségébe, és megpróbálta a legfurfangosabb eszközökkel szabotálni a földreform végrehajtását, elkobzott földjei visszaszerzését a rendelet szövege biztosította kedvezmények kihasználásával próbálta meg: hirtelenjében országszerte nagybirtokosokról, grófokról „derült ki”, amit eddig vérig sértőnek tartottak volna, hogy őseik parasztok voltak, és a földművelés élethivatásuk, kiderült, hogy volt volksbundisták és a német fasiszták más kiszolgálói, az ellenállási mozgalomban aktívan részt vettek és ezekre az állítólagos érdemeikre hivatkozva követelték vissza a tőlük jogosan elkobzott földet. — Városunkban is megerősödött a reakció hangja. Rémhírek terjesztésével, ijesztgetéssel próbálták a földjüktől vagy birtokuk egy részétől megfosztott birtokosok elriasztani a parasztot, a nincselen, újonnan földhözjuttatott cselédet attól, hogy teljesen magáénak tekintse a neki és családjának juttatott parcellát, és hogy azon, mint sajátján kezdje el, vagy folytassa tovább az ország háború utáni talpraállításában, a lakosság és önmaga ellátásában oly fontos szerepet játszó mezőgazdasági munkákat. A helyzet különben is nagyon nehéz volt, hiszen akkoriban Cegléden, hasonlóan az ország más tájaihoz, súlyos igaerőgondokkal kellett megbirkózni. Ezt a nehézséget csak fokozta az az elbizonytalanodás, melyet a különböző rémhírek okoztak. Sok álmatlan éjszakát szerzett az újonnan földhöz juttatott ceglédieknek az a rémhír is, hogy „minek dolgozol, miért fáradsz, hiszen a föld nem marad a tiéd, mikorra beérik a termés, már újra a régi tulajdonosé lesz.” Figyelembe kell vennünk, hogy a parasztság körében elevenen élt még az 1919-es Tanácsköztársaság eseményeit követő fehérterror megtorlása, a sok szenvedés, kínzás, így érthetőbbé válik számunkra sokak megingása. A többség azonban az 1945-ös földreformmal törvényesen jussába adott földért határozottan kiállt. Amikor 1946 januárjának elején, több volt ceglédi földbirtokos földvisszaperlő igényét „méltányolták” az Országos Földbirtokrendező Tanácsban, egyhan-70
