Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)
V. A város munkásmozglam a Horthy-korszak alatt
választottak, amely Szakszervezeti Csoportvezetőség nevet viselte és lényege az volt, hogy elleplezte a párt politikai működését, egyúttal legalitást is biztosított valamint az ellenőrzést is megnehezítette. A Szociáldemokrata Párt Cegléden tehát az alapszabályokkal ellátott legálisan működő szakszervezetek helyiségeibe tudta tömöríteni a földmunkásokat és a haladó szellemű vagy éppen kommunista beállítottságú személyeket. Éppen ez volt az oka annak, hogy 1931-ben a polgármester javaslatot tett a szakszervezetek feloszlatására is. Szinte naponta szembe kellett nézni a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének azokkal a megtorló intézkedésekkel, amelyek a városi elöljáróság és a rendőrség, a besúgók és beépült elemek tevékenysége miatt fenyegették. Jobboldali előretörés és a ceglédi munkásmozgalom Az 1930-as évek derekán egyre erősödött Cegléden is a jobboldal, és 1936 tavaszán megjelent a városban az első fasiszta plakát. A helyi lapok 1936-ban hírül adták, hogy Cegléden 942 család 3641 lélekszámmal munkanélkül van, és hogy a cipészmunkások és a szabómunkások — bérkövetelésük elutasítása miatt — sztrájkba léptek. Ugyanekkor nagyon nehéz helyzetben volt a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete is. A pártszervezet — Linhardt Antal, az SZDP vidéki szervezőtitkára szerint — 1934-ben szétesett. Komoly csapást jelentett az is, hogy a volt „Munkásotthon” és annak berendezése nem állt rendelkezésre. A hatóságok tiltó rendelkezései miatt magánházaknál politikai jellegű összejövetelt nem lehetett tartani, vendéglőben pedig nem kaptak helyet ilyen célra, helyiség bérlésére anyagiak hiánya miatt sem volt mód. Urbán Pál, aki bátran nevezhető a ceglédi munkásmozgalom lelkének, ekkor már 83 éves volt. A nélkülözések, az évek terhe, a zaklatás és börtön, a mozgalomban töltött évek szellemi, mozgalmi tevékenységén is rajta hagyták bélyegüket. Ennek ellenére a mozgalomnak, a mozgalomért élt és ténykedett, amíg csak ereje engedte. A „Népszava” 1942. évi április 1-i száma így emlékezett meg róla: „Megrendültén fogadtuk a gyászhírt. Urbán Pál elvtárs Cegléden hosszas betegség után meghalt. A múlt század utolsó évtizedeinek derekán lobogott fel az Alföldön a szegényparasztság mozgalma, amely hamarosan kitermelte önmagából a saját vezetőit mind helyi, mind országos viszonylatban. Urbán Pál rátermettségében kiemelkedik a tömegből és így rövidesen országos mozgalmak élére kerül. Amikor a földmunkásmozgalom frakciókra szakadt, ő azok között volt, akik mindenekelőtt a mozgalom egységének a helyreállításán munkálkodtak... Akkor még nem volt falukutatás, de már voltak földmunkásproblémák, amelyeket Urbán Pál és társai felszínre hoztak és igyekeztek meggyőzni a közvéleményt és a kormányzatot a problémák megoldásának szükségességéről. Az utóbbi évtizedekben már nem volt ugyan cselekvő részese a mozgalomnak, de mindenkor, még az utolsó hónapokban bekövetkezett súlyos betegségében is élénken érdeklődött minden iránt, ami a munkásmozgalommal volt kapcsolatos.” A politikai viszonyok Cegléden a II. világháború küszöbén A nyilas párt 1938-ban kezdett nagyobb arányú szervezkedésbe Cegléden, és maga Szálasi is próbálkozott gyűlés tartásával, de a hatóság megakadályozta 60
