Szabó Alfréd (szerk.): Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Cegléden 1945-ig. Részletek a város politikatörténetéből (Cegléd, 1979)

IV. Cegléd a Tanácsköztársaság időszakában

cokra így emlékezik vissza Szebenyi József egykori vöröskatona: „A mi száza­dunk, a 30. gyalogezred II. zászlóaljának 5. százada, bent volt Szentesen, a vasút­állomáson inneni nagy téren. Ott tüzelt egy tüzérüteg — négy löveggel — a vasúton túlra. A mi századunk ezt az üteget biztosította. A románok átjöttek a vasúton, de az üteg nem hagyhatta abba a tüzelést. Dél lehetett, amikor elhagy­tuk a teret, a szomszédos utcákból már román gyalogosok tüzeltek ránk. Dél­után megálltunk a Kurca-patak város felőli oldalán, s tüzéreink most kartáccsal lőtték a patakra néző utcákat. Éjjel jöttünk át a patakon, géppuskával lezártuk a hidat, s századunk védőállást foglalt el a patak innenső, szigeti oldalán. A tü­zérek nem távoztak, hanem időnként kartáccsal söpörték végig a túlsó partot, csak kora hajnalban mentek el a Tisza felé. Mi maradtunk.” „Az új állásunkat belőtte egy román géppuska, de mi nem tudtuk felfedezni a tüzelőállását. Dél lehetett, amikor felismertük, hogy a magas nyárfasorból tüzelnek. Sok fa volt, gyalogsági fegyverrel és egyetlen gépfegyverrel mindegyik fát sorra vettük. így hallgattattuk el őket. Később a szélmalomból kaptunk tüzet, ez ellen hátra vonultunk, a kereszbe menő régi gát mögé. Itt kitűnő védőállá­sunk lett, de úgy délután 4 óra felé a kitüzesedett gépfegyver elromlott. Parancs­nokunk engem küldött vissza a fegyvermesterhez alkatrészért, így századunk gépfegyver nélkül maradt, pedig a románok egyre többen lettek.” A Vörös Hadsereg a visszavonulás után is elegendő erővel rendelkezett ah­hoz, hogy a román csapatok átkelését megakadályozza a Tiszán, azonban erre nem készült fel megfelelően a főparancsnokság. A vezérkarban az volt az álta­lános vélemény, hogy az átkelést a románok „nem merik” megkísérelni. Ez a vélemény ellenforradalmi vágyakat takart, inkább sokan Budapest elfoglalását óhajtották, mely a proletárdiktatúra megdöntését jelentette. Erre az időre így emlékezik vissza Kádas Gyula egykori vöröskatona: „31-én szombaton reggel erős tábori őrséggel Abony és Tószeg közötti tanyák közé vonultunk; keskenyvágányú kisvasút vezetett ki, azon toltuk a szerelvényt. Dél­után futár jött értünk, visszamentünk a faluba. Ott már a századunk felsorako­zott, más alakulatok is voltak. Antant misszió gépkocsijáról jelentették be, hogy vége a háborúnak. Minket Kecskemétre irányítottak, el is indultunk gyalogme­nettel. Törteire estére érkeztünk, itt hallottuk, hogy Cegléden, a vasúttól északra már románok vannak. Erre mi, ceglédiek hazajöttünk Törteiről éjfélre meg is érkeztünk...” A zászlóalj másik két százada Szolnokon oszlott fel, a 6. század pihenőben volt, de az 5. század a Zagyva melletti állásokból várta a támadási parancsot. „Ragyogó napsütéses vasárnap volt augusztus 1-én, a déli órákban kürtszóval fújták le a háborút. Parancsnokok és tisztek már alig voltak a csapatoknál, meg­indult mindenki haza” — emlékezik vissza Szebenyi József egykori vöröskatona az utolsó eseményekre. 51

Next

/
Thumbnails
Contents