Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

kamra) a »háziúr« így vigasztalta magát: »Ez időszakban általában érvényre emelkedett azon szokás, legalább külvárosokban, közel szomszédságomban, de a távoli környéken is, miszerint pince, vagy földalatti lakásokat építettek. Én ellenkezőleg cselekedtem : nem akartam, hogy a mi házunkban a derék munkások föld alatt lakjanak, hanem azt kívántam, hogy a mi házunkat senki ne ócsárolhassa, ne mondhassák még irigyeim se azt : nézzétek, most már ez is ur, előbb a szegény munkásosztályt megbecsülte, pártolta, hanem mivel már gazdag, most lenézi, föld alá nézi, gondolja, hogy a munkásnak föld alatt is jó. Ezen okból úgy intéztem az építkezést, hogy csak földszinti s emeletes lakások legyenek benne«.

Táncsics Mihály háza tehát az első munkáslakóház volt a fővárosban, olyan értelemben, hogy a munkásnak emberhez méltó hajlékot kell nyújtani. »Ezenfelül nemcsak azért éptikeztem igy — írja tovább emlékezéseiben, — hanem még azért is, mert egy régi táplált reményemet is hittem egyúttal megvalósíthatni, tudniillik a Művésznöveldét fölállíthatni, e szándékommal a pincelakások nem lehettek volna összeegyeztethetők«.

A két elképzelés egyike sem valósult meg. Munkás-lakói nem fizették a házbért. »Mi szegények — folytatja Táncsics— boldog, boldogtalannak adtunk lakást, jó reménység fejében ; nem zaklattunk senkit, hogy a lakbért előre fizesse le, a pár forintnyi foglalóval megelégedtünk, gondolván, majd kifizetik, amikor lesz nekik, mikor keresetük, munkájuk akad. Lassanként észre kezdtük venni, hogy nekik mindenre került, csak házbérre nem ; mi legszerényebben éltünk, lakóink némelyikének pedig hegyen-völgyön lakodalma volt. Jóságunkkal rutul visszaéltek. Rövid ideig laktunk még csak uj házunkban s már is nagyfontosságu tapasztalást tettünk ; szomorú vala ugyan, de mindegy, tapasztalás volt, mit e szavakban fejezek ki : népszerű, becsületes, jóhiszemű embernek kölcsönpénzből házat építeni nem tanácsos.«

A takarékpénztár könyveiből kiderül, hogy Táncsics mindössze kétízben : 1873 február 8-án és 1873 március 10-én törlesztett a 15 ezer forint kölcsönre 150—150 pengőt ; díjat és kamatot pedig három ízben: 1872 március 8-án (vagyis a kölcsönösszeg folyósításának napján, amikoris levonásba helyezték), továbbá 1873 február 8-án, illetve március 10-én fizetett. Ezen a napon 14.700 forint volt a tőkehátralék s az nem csökkent egész addig, míg a takarékpénztár a házat el nem árvereztette.

Táncsics mindent megpróbált, hogy az adósságot törleszthesse és a házat megmentse. Tervbevette, hogy a telek hátsó részén magyaros vendéglőt épít, ahol »jó, tiszta hamisítatlan bor-78