Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

elkapatva, áruba bocsássa és olyan terv szerint, melyről részrehajlatlan szakértők a legkárhoztatóbban nyilatkoztak — beépítse. A tanács azonban intézkedése célszerűségétől áthatva, csakhamar testté változtatá az igét, semmibe se vette a szerinte illetéktelen zúgolódást, értelmetlen felfogásnak tulajdonította a nagy többség nézetét s így terve, melyszerint az aldunasor csakugyan a Lloyd épülettől le a görög templomig, a Duna medre egy részének parttáalakításával, mintegy 45 öl szélességre kiegészíttessék és házhelyekre osztva eladassék — határozattá lön.«

A város »roncsolt« pénz viszonyaira hivatkozik, hangoztatják a beadvány aláírói. Ez volt az egyetlen cél, az egyetlen indok s ez pedig a tehetetlen pénzügyi politikát árulja el : onnan venni pénzt, ahonnan lehet, könnyelműen, meggondolás nélkül, a város közösségének kárára. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy ilyen nagyszabású kérdés fölött napirendre lehessen térni. »A dunapart volt eddig ama szerény szórakozási hely, — olvassuk tovább— hol Pest lakói a két testvérvárosnak egyedül a természetalkotta fekvés által kölcsönzött szépségét tisztább légben szabadon élvezhették. . . Szegény városunk úgyis kevés, igen kevés oly előnnyel bír, melyet az emberi szorgalom s munkásság állít elő, még kevesebb olyannal, melyet a művészet hoz létre, minden szépségét úgyszólván fekvése adja. Azért kétszeresen ügyeljünk, nehogy azt is semmivé tegyük, mi módot nyújt arra, hogy legalább azt élvezhessük, mi a természet ajándéka. A dunapart beépítésével oly kellemes tágas tértől fosztatnék meg a város, mely nemcsak a lakosok kedves szórakozási helye volt, hanem a jövő idegenekre — kik egy tekintettel átláthaták a várost s a dunaparton végig hemzsegő népet — legkedvesebb benyomást tett. Mily szomorú képet adna egyébiránt ez a legszebb házak mellett is, mutatja a már beépített Feldunasor, hol a part keskeny s egészen félreeső volta miatt minden közlekedés megszűnt, minden élet kihalt, hol embert is alig lehet látni.«

A beadvány akarva-nem akarva, élénk, szemléltető képet ad az »Aldunapart« akkori helyzetéről, állapotáról, életéről:

»A közvélemény nem házakat, hanem fasort óhajtott volna az aldunasoron — hangzik tovább. — De ha a város mindenáron jövedelmet is akart belőle vonni, úgy alakította volna egy részét alkalmas egyemeletű raktárhelyekké, felül gyümölcs, virágok és alul zöldség, baromfi, halak stb. eladására, másik részét pedig hagyta volna a közlekedésnek, heti vásároknak nyitva, partját egy fasorral szegélyezvén, így a hasznosság mellett a szépítésnek is szolgált volna. És ha már a város éppen semmivel nem járulhatott mostani pénz viszonyainál fogva az újításhoz, hagyta volna kedve