Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

mindent elkövet, hogy a magyar főváros ne emelkedhessél*: ki elmaradottságából. A természetes verseny, a két város között, Bécs javára dől el. A honfibú csak kesereg, a honfi tehetetlen...

Az első nyilvános hang, mely a közérzést tükrözi, Arany János Koszorújában8 jelenik meg, az 1863 június-augusztusi számban, Pesty Frigyes9 tollából, »A magyar főváros« címmel. »Pestet mindnyájan szépnek, nagyszerűnek kívánjuk látni« — olvassuk a tanulmányban, mely nemzeti szellemben újjászületett Budapestről álmodik. »A nagy nemzeti szellemtől átlehelt főváros a közügyekre is üdvös befolyást gyakorol. A budai Népszínház ügye, az Alagút célszerű stílje, a zugligeti vasút, a nyaralók szaporodása, az omlópartu és vendégriasztó Margitsziget felkarolása, a Dunapartok kitatarozása, valami bazár megnyitása, egy pár fa ültetése, egy kioszk, egy pad, egy kút felállítása, hol még nem volt, ez mind oly esemény, mely az ország minden zugában érdeket gerjeszt, azon lappangó gondolatnál fogva, hogy a magyar fővárosnak élénk lépésekkel kell megközelíteni eszményét. . . Konzerváljunk és építsünk! Mindenki, aki fővárosunk szépítésére, fényére, dicsőségére egy-egy lendületet adott, vagy egy követ hordott, a nemzeti kultúrtörténet háláját érdemelte meg.«

Egy esztendővel később, Táncsics Mihály, a börtön vak lakója, hihetetlen lelki gyötrelmek és testi szenvedések között írja azokat a tanulmányokat, melyekből várostörténeti könyve születik.

Szerény, kékfedelű könyvecske. A címlapján : »Fővárosunk. Irta Táncsics Mihály«. Oldalt, apróbb betííkkel a könyv mottója : »A mily mértékben teremtitek a fővárost nagyszerűvé : oly mértékben válik a hon hatalmassá, dicsővé.« Alatta : »A szerző tulajdona. Ara 50 kr. Pest, nyomtatott Bartalits Imrénél. 1867.«

Az előszóban olvassuk : »Az én keblemben rég idő óta azon erős hit élt, miszerint testvér fővárosunknak természeti fekvésénél, nemzetünk életrevalóságánál fogva világhírű várossá kell válnia. Ezen erős hitem szolgált ösztönül arra, hogy e munkácskát mostoha körülményeim közt is, a börtönben, vakságomban írtam; honszerelmem késztetett, tüzelt arra, hogy elmondjam én is, mit fővárosunk nagyszerüsitésére jónak látok. »Benőfi és cimborája« álnév alatt juttatám ez iratot a Vasárnapi Újság szerkesztőségéhez 1864 nyarán; tőlem telhető szelíden írám, hogy az akkori provisorium alatti sajtó viszonyok közt is megjelenhessék, de a szerkesztőség ki nem adta«. (A »Benőfi« álnév már a szabadságharcelőtti években is felbukkant. Petőfi Sándor 1844-ben felhívást adott le a Pesti Divatlapban, a következő szöveggel: »Kérelem Benőfi úrhoz! Miután némelyek a névhangzás hasonlatánál fogva azt gondolják,

28