Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)

Előszó

hogy Benőfién vagyok, a további zavar elkerüléséért igen lekötelezne B. rir, ha e különben is álnév helyett mást szíveskedne választani.«

Az előszó további részére később térünk rá, mint ahogy a »Fővárosunk« fejezeteit is két külön részben kell tanulmányunk során tárgyalnunk. A munka ugyanis két részből áll.. Az első felében Táncsics általános városfejlesztési kérdésekkel, a második részben pedig az Aldunapart kiépítésével, az aldunaparti városi telkek eladásával foglalkozik. (Utóbbira vonatkozó fejtegetéseit is a börtönben írta, egy évvel később, 1865-ben. Kiszabadulása után adta ki a két részt közös kötetben.)

1864 »nyarán«, amikor Táncsics a »Fővárosunk« első részét írja börtönében, Pákh Albert10 szerkeszti a Vasárnapi Újságot, aki nem meri vállalni a kockázatot a cikkekért. »Benőfi« cimborája, — aki nem más, mint Teréz, a hűséges hitves, hiszen vele küldi ki az író a kéziratokat — szomorúan, lesújtva viszi meg a hírt a börtönbe, de férje nem csügged, dolgozik tovább! Az asszony megérti, helyesli, úgy hallgatja, mint egy szentet, úgy bámulja, mint egy bálványt, mint egy oltárképet és csak bólogat. Ezért írja Táncsics mindjárt az első fejezet elején: »Ha kettőnktől, azaz tőlem és czimborámtól függne, hatalmunkban állana, tehetségünkben volna, oh be széppé, dicsővé varázsolnék át az egész testvér fővárost, hogy még a magyarok Istene is csodálva gyönyörködnék benne; éspedig mindenek előtt az emberek hitványságát, gazságát, erkölcstelenségét, szóval mindazt semmisitenők meg, ami az embert lealacsonitja, méltóságából kivetkőzteti, szóval mik az emberi szépséget leginkább elrutitják. Mindnyájan általában dicsekvés nélkül vallhatjuk, hogy testvér fővárosunk egy része szép s reméljük, hogy majd egészben is szép lesz, ha Isten és sors úgy akarja.«

Táncsics nem hivatott városépítő, nem szakavatott városrendező, ő elsősorban szociálisan érző és gondolkozó író. Városrendezési terveiben sem feledkezik meg azokról, akiknek szolgálatába szegődött, akikért eszméit hirdeti, akik felemeléséért harcol : a népről. »Vélekedésünk szerint — hangzik tovább művében — a rideg falak, ha még oly magasak, egyenesek is, magukban véve a várost széppé nem teszik. A városnak megelevenítő je a lakosság, az adja meg a szépséget, ha a nép testileg és lelkileg ép, egészséges, erőteljes, magasztoslelkű, a várost mindig szebbé és szebbé fogja alakítani.«

íme az első szavak, az első mondatok a főváros fejlesztésének, kiépítésének, emelésének történetében, melyek népi fővárost, népi Budapestet óhajtanak! Táncsics ezekkel a szavakkal megelőzte a kort, melyben ma élünk. Túlzás nélkül és tárgyilagosan kell meg29