Fili Gabriella et al.: Látnivalók Pest megyében - Vendégváró (Miskolc, 2003)

A Pilis, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-sziget

PILISSZENTKERESZT MLYNKY Irányítószám: 2098 Körzethívószám: 26 A Dunazug-hegység legnépsze­­űbb, üdülőhelyének, síterepe találha­­ó itt. Nyugatról a 756 méteres Piliste- 5, északról a 700 méter magas Dobo­lókő határolja a pilisszentkereszti me­­lencét. A községből Dobogókő, illetve ’ilisszentlélek, egy másik irányban >edig Pilisszántó - Pilisvörösvár felé -ehetjük utunkat. A XIII. században III. Béla Francia­­írszágból behívott szerzetesekkel ilapította meg a Pilisi ciszterci apát­ságot. E helyen épült az első hazai hszterci kolostor 1184-től, melyet I. Endre idején fejeztek be. Külön ne­­'ezetessége, hogy itt következett be 213-ban Gertrúd királyné tragédiája, nelyet Katona József Bánk Bán című drámája tett ismertté. A közelmúlt égészeti feltárásai során került napvi­­ágra a 60 m hosszú templomhajó :s a királynő sírjának számos kőtöre­­iéke. Előzetes bejelentkezés alapján a égészeti leletek egy része a plébánia tértjében lévő faépületben megtekint­­retők. Tel.: (26) 347-619 Polg. H. A templom és a hozzá kapcsolódó colostor a törökdúlás idején megsem­misült, környezete elnéptelenedett. \z 1700-as évek első felében született újjá a község, szlovák és német telepe­sek révén. Ma az itt lakók nagyobb arányban szlovák anyanyelvűek. A község katolikus templomát, amely barokk stílusban épült, 1766- Dan a Szent Kereszt tiszteletére szentel­ek fel. Fő és két mellékoltára az 1770- ís évekből való és feltehetően a - :emplomot is építő - pálos szerzetesek műhelyéből származik. P. Kákonyi \sztrik ferences szerzetes alkotta a szentély festményét az 1970-es évek­ben. A szentély oldalfalain a közelmúltban feltárt és kiegészített Kilátás a Dobogókőről architektonikus festés gazdagítja a lát­ványt. A boltozatra a barokkos hatású “látszatkupolát“ 1995-ben festették. Két búcsút tartanak a községben tavasszal: május 3-án, illetve az azt kö­vető vasárnapon a Szent Kereszt meg­találása tiszteletére. Őszi búcsúikat szeptember 14-én, illetve a következő vasárnapon, a Szent Kereszt felma­­gasztalása tiszteletére tartják. Sarlós Boldogasszony ünnepén, július 2-án, és a következő vasárnapon Szenkúton tartanak ünnepi szentmisét. DOBOGOKÖ A Pilis legkedveltebb kirándulóhe­lye közigazgatásilag Pilisszentkereszt­­hez tartozik. Autóbusszal, gépjármű­vekkel kitűnő úton közelíthető meg; Pilisszentkereszt és Esztergom felől egyaránt. Szállodák, panziók, A PILIS, A VISÜGHÁOI-ÜÜOYSí'íO :■$ A m

Next

/
Thumbnails
Contents