Fili Gabriella et al.: Látnivalók Pest megyében - Vendégváró (Miskolc, 2003)
A Pilis, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-sziget
Valamennyi szoba fürdőszobás, TV-vel, hűtőszekrénnyel felszerelt turistaszállók várják a látogatókat, pihenni vágyókat. A térség legmagasabb pontján, a gyönyörű panorámát biztosító teraszon helyezték el a magyar turistamozgalom egyik megalapítójának, Téry Ödönnek emlékművét. Tiszta időben a szlovákiai hegyek, s a Tátra csúcsai is láthatók innen. A kilátóhely mellett az első turista múzeum (ma sporttörténeti emlék) a Téry Múzeum százesztendős boronafalas épülete várja a látogatókat. A második és már kőből épített turistaház avatásá ra 1906-ban került sor. A múzeum csütörtökön szombaton és vasárnap 10-17 óráig látogatható. Dobogókő télen kiváló síterep A sípályát tányéros sílift szolgálja ki megfelelő hóviszonyok esetén minder nap sötétedésig működik. Parkolóhelyein a gépkocsik biztonsággal elhelyezhetők. Számos jól felszerelt szálloda és üdülő fogadja a pihenni vágyókat és a konferenciák vendégeit. CSOBANKA MObAHAU COBÁNKA TSCHOWANKA Irányítószám: 2014, Körzethívószám: 26 Nyaraló jellegű község a Nagy- és a Kis-Keuély aljában, az Oszoly-hegy sziklafalának nyugati lábánál. A pomáz-pilisszentkereszti útró vagy a 10. sz. út felől közelíthető meg. Lakossága a II. világháborúig zömében német ajkú volt. A kitelepítések után jelentős számú felvidéki magyai és csángó telepes foglalta el az elárvult házakat. 1746-ban épült egyhajós, középtornyos, barokk stílusú görögkeleti a Pilis hegységben, az Esztergom-Visegrád-Szentendre háromszögben, 700 m magasan, csendes, ápolt parkban várja a pihenni és sportolni vágyókat Hotel PILIS H-2099 Dobogókő Téry Ödön u. 1. Tel.: 26/327-557, 327-552 Fax: 26/327-548 Az étterem és a különtermek rendezvények, továbbképzések szakmai tréningek, különféle konferenciák lebonyolítására is alkalmasak. A szállodában uszoda, szauna, szolárium, teniszpálya, bowling áll a vendégek rendelkezésére. 168 A PIUS, A V18!:0;LÁ01■!I::0Y880 :':S A DINOiUI-S^IO:: l‘