Kürti Béla: Fejezetek a ceglédi sport múltjából (1884 - 1984) (Cegléd, 1984)

Cegléd sportja a századfordulón

Népi gyermekjátékainkat nem akarom ismertetni, mert megtalálhatóak régi szakkönyvekben, de leírok két olyan sajátosan ceglédi játékot, melyek jól tükrözik az itteni paraszti hagyományokat és egyúttal segítenek megérteni a játékok keletkezését is.

Tüttülü11

A játéktéren egy 3—4 m átmérőjű kört rajzolunk a földre. A körvonalra egyenlő távolságra kis lyukakat vésünk, eggyel kevesebbet, mint ahány játékos játszik. Minden játékos egy erős karót tart a kezében, ezzel kell majd a labdát begurítani a kör közepén levő nagyobb lyukba

A játék a következőképpen indul: a játékosok körbejárnak a középlyuk mentén és hangosan mondják a következő mondókát: „Tüttülü, tüttülü, kandisznó. Egy-kettő, három!!! — Erre mindenki igyekszik botjával kiütni a középlyukban elhelyezett labdát. Amikor a labda kirepül, vagy kigurul a körön kívülre, minden játékos odaugrik a körvonalon levő valamelyik lyukhoz és beledugja botja végit. Mivel azonban eggyel több játékos van mint ahány lyuk, valakinek nem jut és ez lesz a „kondás”.

A kondás kötelessége „behajtani a kant”, azaz begurítani a kiütött labdát a kezdő lyukba. De játékostársai ott állnak a körvonalon, „őrzik az ólat” és nem engedik be a „disznót”. Ez a nagy figyelmet kívánó és sokszor kemény összecsapásokkal járó küzdelem addig tart, amíg a kondás be nem tudja juttatni a labdát kiindulási helyére. Ekkor végetér az első játszma, újra körbejárják a középlyukat és a már ismertetett mondókával megjátsszák, ki lesz a következő kondás.

Világos az összefüggés a régi ceglédi pásztorélettel. A régi Cegléd egykor elsősorban állattenyésztésből élt, hatalmas csordákat, kondákat legeltettek az osztatlan paskumokon. A „tüttülü” a kanászok tülkének hangját utánozza, a „kandisznó” emlegetése arra utal, hogy a régi kondásoknak azzal volt a legtöbb bajuk. 11

11. Józsa Ferenc (1909—1979) tanár elbeszélése alapján. Nemcsak neki, már apjának is kedvelt játéka volt.

15