Kőszeghi Sándor: Nemes családok Pestvármegyében (Budapest, 1899)
Előszó
« pleskóczi és tekeli Nagy, Nagylucsei, Nemes, Nemze, Nésai, Nyárasapáti, Nyáregyházi, guthi Ország, Ölyvedi, Ördög, Pákonyi, Palicsnaszentpéteri, Palotai, Pándi, Pányi, Parlagi, Pásztói, Péczeli, Perényi, Pernye, Peró, Pesti, Péteri, Pilisi, Pécs, Pohárnok, Poltharaszti, dengelegi Pongrácz, Porkoláb, Rádai, Radvánvi, Rédei, Reichel, Rogozi, Sáfár, Sági, Sándor, Sápi,. Sári, Sárkány, Sike, Simonfi, Somogyi, Soroksári, Söregi, Sürgye, Szajoli, Szapolai, Szarka, Szászhalmi, Szécsényi, Széesi, Szentdienesi, Szentiványi, Szentmihályi, Szerdahelyi, palotai Szilasi, Szobonya, Szokolyi, Szőke, Szunyogi, Szúnyog, Tánczos, Tárczai, Tari, Tárnok, Temesközi, Tenki, Tékei, Tétényi, Turóczi, Török, Uras, Váczi, Ványi, Vatyai, Vér, Verebi, Versegdi, Vértesi, Vidfi, Vinczló, Vízaknai, Zay, Zubovics, Zsidai családokat ; Pilismegyében az Atyai, lendvai Bánfi, Barthos. Battyányi, Bényi, Biai, tahi Botos, Buza, Csapi, pomázi Csikó, Czobor, Dékán, Dersanóczi, Diodi, Dobos, felkeszi Dobozi, Dormánházi, Ernuszt, Farnosi, Felkeszi, Felsőkovácsi, Fodor, Garai, Gercsei, gercsei Henczi, keszi vagy felkeszi Jankó, Jenei, felkeszi Keserű, Korbáviai, Kovácsi, Kükéi, szántai Laczk, Leányfalvi, Maróti, felkeszi Nemes, guti Ország, Pányi, Parlagi, Pomázi, gercsei Poris, Pekri, csévi Sáfár, Semsei, péczeli Sike, somi Széesi. felkeszi Szamosi, szukóezi Szűk, Tárczai, kisvárdai Vár day, görögmezei Vér, farnosi Vidfi, földvári Zubor és végül a Zsámbéki családokat említi. A Solti Szék ismertebb családai a középkorban a Solthi, Márton, Sztrucz, Vadasi, Csornai és a Meghi családok voltak. E névsor ölelné fel tehát a ma már egyesített vármegyék ősi nemességét. Ha már most a jelen munka névsorával az itt elszámláltakat összehasonlítjuk: látjuk, hogy a mai napig alig huszonöt—harmincz család tartotta fenn magát; ha keressük egyikét-másikát e családoknak bárhol is, azok eltűntek, úgy, hogy a tősgyökeres pestmegyei családok száma ma már igen csekély. Ami — ha történetünk lapjait forgatjuk — természetes is. A török hordák mindig az ország szivét keresték s fájdalom,
