Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
II. A százéves Kocsér története a kapitalizmus korában 1877 - 1944
Kecskeméten meghalt, mivel gyengefájú embert volt, nem bírta ki a rázúdult szenvedéseket. Zoller József megszökött a börtönből és Ausztriába emigrált. Radios Géza doktorról fennmaradt írásos feljegyzés szerint júniusban Dunántúlra, Balatonkenesére helyezték orvosnak, ő is volt vizsgálati fogságban, de a bíróság valamilyen közbenjárásra felmentette.75 A másik verzió szerint sorsa hasonló volt a többi kocséri direktóriumi tagéhoz. Menekülési szándékkal szállítás közben leugrott a teherautóról, és halálos sérüléseket szenvedett.76 KÉT ÉS FÉL ÉVTIZED 1919—1944 Az országban a királyi román hadsereg megszállása augusztus 2-től november 23-ig tartott.77 Ez idő alatt Kőcser községben is egymást váltották a kisebb-nagyobb katonai egységek. Olykor több százra menő számban tartózkodtak falunkban. A vörös katonák utáni kutatás ürügyén számtalanszor rekviráltak. Az itt-tartózkodók eltartásán kívül, amely a vágható állatállomány felélését jelentette, a feljegyzések szerint elvittek augusztus 8-án 4, 10-én 3 kocsi élelmet, összesen mintegy 40-50 kocsi szénát, a szeptember 16-i lóvizit alkalmával 115 lovat. Ezenkívül Nagykőrösről szinte naponta többször kilátogattak 5-6 fős csoportok a határ különböző részeire rekvirálni.78 A lakosság teljes kifosztásáról beszélhetünk. A királyi román hadsereg sok rossz emléket hagyott maga mögött, miután kb. november első felében véglegesen eltávoztak egységeik Kocsérról. Az antant hatalmak politikai és katonai támogatásával uralomra jutott ellenforradalmi rendszer egykettőre megtette első közigazgatási lépéseit. Augusztus 6-án Pest vármegye alispánja bejelentette, hogy újból átvette a megye vezetését. Ugyanezen napon a táviraton érkezett rendelkezést a munkástanácsok leváltásának végrehajtásáról a járási főszolgabírók továbbították a községeknek azzal, hogy a március 21-én működött községi előljárósági tagok az ügyek további vezetését vegyék át.79 Kocséron augusztus 10-én délelőtt volt az elöljárók újraválasztása. Esküt 75 HD 1919. 76 Szóbeli visszaemlékezés szerint. Adatközlő Dósa Klára. 77 PrnL Tanácsköztársasági iratok. 60. 1. 78 HD 1919. feljegyezett adatai szerint. 79 Iratok Pest megye történetéhez 1918-ig 383-384. 1. 297. sz. Agorasztó Tivadar alispán: ,,Az alispáni széket . . . ismét elfoglaltam . . .” 79