Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)

I. Kocsér község távoli múltjáról 1877-ig

suth Lajos utca keleti és a Szabadság utca északi vonala által határolt rész, amelyen a park és a tanácsháza fekszik. Ugyancsak közterületnek jelölték ki az imaházként is szolgáló iskola és tanítólak épületének kertjét, amely a je­lenlegi öreg iskola helyén volt. Még mindig hagytak közlegelőt is a X—XI. dűlő közötti részen, a Jász út két oldalán körülhatárolt területet, amelynek végleges felosztása 10 óv múlva, 1873 őszén valósult meg. A tagosítás végrehajtásának előtérbe kerülésével sok jászapáti tulajdonos igyekezett eladni kocséri osztott és osztatlan redempciós birtokrészét, amely­re különösen 1850 óta volt nagyobb lehetőség. — Roppant olcsó a föld ebben az időben Kocséron. Úgy tartja a szájhagyomány, hogy egy köcsög aludt­tejért is adott földet a pusztára lerándult szomjas és éhes jászapáti tulajdo­nos. De pontos megjelöléssel is ismert a Nagyerdőbe vivő út mellett, átellen­­ben a Petőfi Tsz központjával az a terület — félig sem kötött futóhomok —, amelyből állítólag 5 kát. holdat adott cserébe egy szépmívű tajtékpipáért egykori jászapáti túladjonosa,99 A szabad kézből való adásvétel nemcsak apáti,illletve kocséri lakosok kö­zött zajlott A Dósa családok birtoka is az 1860-as évek elején növekedett meg kisebb-nagyobb redempciós földek megvásárlásával. Jelentkeztek azon­ban idegenek is, elsősorban Nagykőrösről. Védekezésül a közbirtokosság 1862-ben azt javasolta, hogy idegeneknek tiltsák meg egy időre a földvá­sárlást, a jászapátiakat pedig kölcsönpénz szerzésével támogassák, hogy a kocséri földek a jövőben is a jászapátiak birtokában maradjanak. Hosszú vita után egy hónapi eltiltást határoztak el, s 20 ezer forint köl­csön kijárását, amelynek terheit a földvásárlók viselik. Kevéssé sikerült V. Faragó Pál nagykőrösi birtokos törekvéseit kivédeni, aki megbízottaival vásároltatta fel potom pénzért az eladásra kerülő földe­ket.100 1863 őszén már ő a legnagyobb birtokos Kocsér pusztán, és a tagosítás­kor előnyök kicsikarására törekedett nem mindig finom eszközökkel, korrekt módon.101 Az ekkor szerzett 403 holdas birtok - mint a Nagykőrösi Ref. Egyház tu­lajdona özv. V. Faragó Ambrusné alapítványaként az Arany János Gim­názium számára - volt Kocsér egyetlen nagybirtoka a felszabadulás előtt. 1945-ben földosztás céljaira igénybe vett terület az I—II. dűlőben. A földbirtokok kiadásának helyére, a tulajdonosok egymásutániságára vo­99 Szájhagyományként maradt fenn. A szerző édesapjától, Urbán Pétertől hallotta. 100 Jászapáti jkv. 1863. 23. 24. 211. 217. 280. sz. tételek. 101 1863/122. sz. tárgy. 100 Ft-ot küldött Makó Gergely tanácsnoknak az „osztály” kedvező elintézéseinek támogatására. Az ügy a tanács elé került, a pénz az Ínségesek pénztárába. Magasabb fórumoknál is keresett támogatást. A földvásárlásokat Deli István apáti ügyvéd bonyolította V. Faragó részére. 54

Next

/
Thumbnails
Contents