Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977
A sport területén is született néhány kimagasló eredmény. 1952-ben az „Országos Serdülő Atlétikai” versenyen Ragó Valéria távolugrásban országos III. helyezett, 1966-ban Antal Domokos magasugrásban úttörő megyei versenyen III. helyezett. Lövészetből is jól szerepeltek tanítványaink a megyei úttörő Olimpiákon: 1971-ben Péli Imre, Mészáros Agnes második helyezést értek el. 1974-ben Horváth Ferenc és Miklós Emőke negyedik és ötödik helyezett lett. 1976-ban Rusvai Erzsébet a Megyei Úttörő Olimpián II. a Megyei Honvédelmi Versenyen II. A Megyei Lövészversenyen III. helyezést ért el. Bender Erika 1966-ban mint a megyei sakkverseny győztese, az országos versenyen IV. lett. Kimagasló eredményét, a sajtó és a tv is közölte. Az iskola énekkara a felszabadulás óta rendszeresen szerepel iskolai és községi ünnepeken. A járási énekkari találkozókon két alkalommal is ezüst oklevelet kaptak. Az énekkar vezetői: dr. Urbán Kálmánná és Utassy Miklósné. j Az általános iskola S. osztályát végzettek száma 1948-1958 1958-1968 1968-1977 Összesen: 432 484 406 1322 A tanulók kb. 12-15 %-a nem végezte el a 8. osztályt a tankötelezettség ideje alatt. A túlkorosságnak egyik oka, hogy községünkben soha nem volt kisegítő iskola. A gyengébb képességű, gyakran értelmi fogyatékos tanulók néhány évi tanulás után kimaradtak az iskolából. Jelentékeny azoknak a száma is, akik családi okok, vagy hanyagság miatt ismételtek osztályt. Ezek közül néhányan osztályozó vizsgát tettek, illetve esti tagozaton elvégezték az általános iskolát. A végzett tanulók 30-35 %-a évről-évre középiskolákban folytatja tanulmányait. A továbbtanulóknak több mint kétharmada leány. A gimnáziumon kívül sokan tanulnak tovább ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági és újabban óvónőképző szakközépiskolákban. A tanulók 60-65 %-a különböző szakmunkásképző iskolákban tanul tovább. A fiúk szinte kivétel nélkül ipari szakmát választanak. A leányoknál gyakori a kereskedelmi, újabban az egészségügyi szakmákra való jelent-398