Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)

III. A felszabadulástól a századik évfordulóig 1944 - 1977

HARMADIK FEJEZET A kocséri Űj Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története AZ ŰJ ÉLET TERMELŐSZÖVETKEZET KÜZDELMES ÉVEI 1960—196726 A szervezés által megnagyobbodott Űj Élet Mg Tsz alakuló közgyűlése 1960. január 18-án volt. Az eddigre belépett tagok száma 695, döntő többségének az utolsó napok­kal keltezett a belépési nyilatkozata. Még ez évben kérte felvételét újabb 54 fő. A tsz művelése alá kerülő összes terület 5614 kh. Székhely az előd kis tsz által 1952 óta használt Kossuth Lajos utcai államosított ház (Örnagyné­­féle) lett. Üzemi központ szintén a Kossuth utcai, már korábban igénybe vett Dósa-féle major. Jelenleg a nagyfokú fejlesztés és kiépítettség követ­keztében halvány nyomok sem látszanak a régiből egyik helyen sem. Elnök egyelőre a jogelőd Űj Élet tszcs elnöke, Űri Sándor lett. A munka a tsz nagyüzemi munkaszervezetének kiépítésével kezdődött: Üzemegységek száma kettő Brigádok száma Munka­csapatok Növénytermesztési üzemágban 8 24 Állattenyésztési üzemágban 1 4 Egyéb üzemi feladatokra (szőlész)1 1 Segédüzemágban 1 1 Összesen: 11 30 Az első tényleges közös munkát még a tél folyamán nem nagy lelkese­déssel ugyan, de megkezdték a Dósa-féle majorban nyitott szín építésével, amelyet a begyűjtendő gazdasági felszerelések tárolására szántak. Megindult a belépő tagok gazdasági eszközeinek leltár szerinti begyűjtése, melyet egy értékelő bizottság felbecsült az akkor közepes áron. Hasonló-26 ANTAL Domokosné: A kocséri Új Élet . . . i. m. 52—76. 1. 229

Next

/
Thumbnails
Contents