Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
II. A százéves Kocsér története a kapitalizmus korában 1877 - 1944
ivóvíz, LAKÁS, RUHÁZAT A falu ivóvizét az 1923 óta megnyugtatóan fölydogáló piactéri artézi kút szolgáltatta.13 Ezenkívül volt az utcákon egy-két ásott, téglás, úgynevezett kávás kút. Természetesen ugyanilyen gémeskút biztosította minden falusi ház udvarán a házi vízszükségletet. A tanyai nép is nyitott, ásott kútból ivott. A 30-as évek derekán, majd a vége felé létesített két birtokos fúrott, illetve artézi kutat a Bugyi-féle tanyán és a Lévay szőlőben. A környékbeliek onnan hordták az ivóvizet. A szerény kivitelű, de a módosabb tanyák tisztántartása és az épületek állagának megóvása is a család, elsősorban a gazdasszony rendszeresen ismétlődő feladata volt. A kivétel nélkül vályog- vagy vertfalú házakat és melléképületeket évenként kétszer, húsvétra, ha korán volt pünkösdre, valamint búcsúra (augusztus 20-ra) tapasztással kijavították, és mésszel fehérre meszelték. Az alját sötét, kékesszürke színt adó festékkel húzták el. Az állandóan használt belső helyiségek, konyha, kamra, évenkénti meszeléses takarításban részesült. A fehérre meszelt, tiszta akácos tanyák, a házak végén többnyire elkerített virágoskerttel, sárgaorgonás élőkerítéssel a bejárás felől - szemnek kellemes látványt nyújtottak, - amelyek ilyenek voltak.15 16 Valamennyi tanyai lakóház fő melegítő alkalmatossága a kemence volt, amelyben szalmával, szárizékkel, napraforgószárral fűtöttek. Ebben sütötte a háziasszony kéthetenként a rozs vagy feles búza-rozs kenyeret és alkalomszerűen a kalácsot. A kocsonyát és a szárazbablevest csülökkel is meg tudták benne főzni, nehéz öntött kékzománcos fazekakban. A konyha és szoba padozata döngölt agyag, amelyet mázolással és mélyről szedett sárgahomokozással tartottak tisztán. Padlós szoba a 30-as évek végéig kevés tanyában volt, nagyobb gazdáknál a „tisztaszoba”-esetleg. Ide rakták be a házhoz került menyecske bútorát, és itt tartották az ünneplő ruhát. Itt terítették ki az elhunyt családtagot is temetéséig.17 A berendezés általában szerény volt, rendszerint hálószobabútor. Népi jelleget és hagyományt nem őrzött. Vásárban vették, a módosabbak helyi asztalossal cisnáltatták. Az ülőbútor a ruganyos dívány. Szinte minden háznál volt ún. kanapé vagy támplás pad - napjaikban divatba jött „népi bútor” továbbá az x lábú konyhai ácsolt vagy fenyőfa asztal, a család létszámához mért hosszúságú. A harmincas évek vége felé jött divatba a tehetősebbek bútoraként az ún. „sezlony”.18 15 1923.június 20 - szeptember 29-ig készült. 185 m mély volt, 150 q rozsba került. 16 Épített WC azonban kevés tanyában volt. Csak a 30-as évek vége felé terjedt el. 17 A háznál való ravatalozást és az onnan való temetést még csak néhány éve szüntették meg tanyán és faluban egyaránt. 18 Rugózott támlanélküli fekvőhely. Szerényebb bútordarab a díványnál. 121
