Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)
II. A százéves Kocsér története a kapitalizmus korában 1877 - 1944
A ruházkodás régi népi hagyományai nagyrészt már a XIX. század végére felszámolódtak községünkben, de az utolsó ráncos fehér bőgatyát is hordó kocséri ember Vágó Feri bácsi (aki 1886-ban született) 1963-ban halt meg. Ő még a negyvenes években is olykor vasárnaponként felvette. Az emlékezet őriz kívüle is néhány nevet (Mihályi Pál, Petrezselyem István), akik a harmincas évek elején még szintén viselték ezt a ruhaneműt. Különben látványos népünnepeken, például templomszentelés (1883), püspökfogadás, de leginkább a kedvelt szüreti mulatságokon dekoratív jelmezként viselték a fiatalok, magasgombolású fekete mellénnyel és „bornyú,szájú inggel”, csizmával. A 30-as években kiegészült a lányok ,,gyöngyösbokrétás”19 magyaros ruhájával helyi vagy jász eredeti jelleg nélkül. Az ünneplős férfiviselet - ilyen volt a vőlegényi ruha is - sötétkék posztó, majd a húszas évektől szövet anyagú csizmanadrág, szűkített szárú; kabát a már említett mellénnyel és „pukkadt” szárú csizma nyáron is. A 20-as években hódított lassan teret nyári viseletként a pantalló. Az itt nagykabátnak nevezett bélelt posztókabát, többnyire már fekete posztóból készült. Ez egy életre szólt. Rendszerint kiházasításként kapták a nősülő fiatalemberek, a módosabbak a rackaszőrű nagy subával együtt. Ez utóbbi télen kocsizáshoz kiváló öltözék nyakba szedve, vagy két személynek belecsavarodva. Fehérneműként a férfiak télen-nyáron fehér vászon, majd gyolcsinget és lábravalót hordtak. Az ing kézellős, galléros. Az alsónemű meglehetősen bőreszabott és pertlivel ráncbahúzott volt. Mosásuk, különösen nyári mezőgazdasági munkában való elszennyeződés után rendkívüli nehéz munkát jelentett. Mosószer a szóda (nátronlúg) és a háziszappan. Menete: áztatás szappanozással, átmosás kézzel, szappanozás után kifőzés, újra átmosás, öblítés. Száradás után mángorlással készítették elő a felvételre. Csak az ünneplő inget vasalták. Rendes háznál a hét elején kimostak menetrendszerűen. Színes anyagból készült férfiinget a 30-as évek végéig csak a szegényebb sorú és szolgálatban álló férfiak hordtak. A nők ruházata a kor divatja szerinti, boltban vásárolható anyagból varratott. Állandósult viselete csak az idős asszonyoknak volt. Hosszú vagy félhosszú sötét színű szoknya (alj), hozzá ujjas pruszlik, deréknál lejjebb érő bővített vagy karcsúsított. A legidősebbek közül 10-15 évvel ezelőtt még viseltek néhányan ilyent, de már egész ruhát is csináltattak mellé. A gyapjú nagykendő szintén fontos kiegészítő ruhadarabja volt a kocséri 19 Gyöngyösbokréta: a népi hagyományok újjáélesztésére és színpadi bemutatására az 1930-as években életrekelt mozgalom. TJj magyar lexikon 3. k. Gyöngyösbokréta 148. 1. 122
