Antal Domokosné (szerk.): Kocsér története. Fejezetek a százéves község múltjából és jelenéből (Kocsér, 1977)

II. A százéves Kocsér története a kapitalizmus korában 1877 - 1944

Közegészségügyi helyzet és néhány rendahagyó eset a harmincas években

A tulajdonképpen 1884 óta fennálló községi orvosi szolgálat jótékonyan befolyásolta a lakosság egészségügyi vonatkozású közgondolkodását, természetesen nem a mai felfogással mérve össze, hanem a kor általános falusi színvonalával, amely szerint sok helyen babonaságba fulladva kuruzslók hatalmában vergődött a tudatlan nép, s tett sokszor saját ártalmára szörnyű dolgokat.

Kocséron az ilyen irányú megnyilvánulásokkal szemben elsősorban a községi orvosok vették fel a küzdelmet. Jelentős és nehezen meggátolható tevékenységet fejtett ki a 20-as években és a 30-as évek elején egy kovácsivadék foghúzó asszony.12 Működésének kezdete a háború utáni évekre, a foghúzással és fogászattal nem foglalkozó Schmotzer doktor itt-tartózkodásának idejére esik. Bár a hagyomány szerint ügyesen húzott, és nagyon kevés ellenszolgáltatásért, de egyáltalán nem fertőtlenített. így vérmérgezéses következmények is lettek. Kajtsa doktor számoltatta fel működését törvényes beavatkozással.

Volt a 30-as évek közepén egy ráolvasó ember is a kécskei határ felé. Jóslataira és ráolvasásaira azonban csak a kíváncsiságból érdeklődők tartottak számot. Tragikus kimenetelű emlék még ugyancsak ebből az évtizedből: meghalt egy 5 éves gyermek, akit apja borral itatott meg. Az Alvégben két gyermekhalál történt beléndek bogyójának fogyasztása miatt. Ebbe a sorba tartozik az a szomorú tény is, hogy a búcsú és vásár nemigen esett meg Kocséron verekedés nélkül. Ezek közül nem egy volt halálos végű. Az első vásárt (1927-ben) is ez tette emlékezetessé. Előfordult az is, hogy a helyi csendőrőrs járőrben levő tagjait éjszaka a tanyavilágban kilesték és elverték - virtusból vagy éppen törlesztésképpen.

Sokáig foglalkoztatta a falu lakosságát, de még az újságok is írtak egy kocséri tanyai családnak 1937. augusztusában kezdődő tragédiájáról. Ahogyan mondták „megigézés”, hipnotizálás áldozatai lettek. Sehova nem mentek, az emberek elől elbújtak, nem beszéltek. „Gabonájuk csépeletlen, kenyerük nincs. Krumplijuk ásatlan, de azzal táplálkoznak. 60 libájuk fosztatlan, kölesük vágatlan. Piszkosak, rongyosak” - írta a plébános, aki maga is járt kint náluk.13 Kinyitották a zárt ajtókat, a négytagú család bent állt a szoba közepén, de szóra nem tudták bírni őket. Később elmegyógyintézetbe, kerültek, illetve a legényfiút katonának vitték. A szülők gyógyíthatatlannak bi12 Ivanics Terka, Kocsérra települt család tagja.

13 HD 1937.

119