Tapodi Katalin - Kerekes László (szerk.): Huszonötéves a Dél-Pest megyei Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport. Emlékkönyv (Dabas, 1994)
Steindl utcában volt. Sok érdekes és tehetséges embert ismertem meg ott. Aztán jöttek a nyári 2 hetes (vagy csak egy) alkotó táborok Szentendrén, Vácott Süketnémák Intézetében, majd Cegléden. Ezek nagyszerű dolgok voltak. Végül a kiállítások. Dél-Pest megyei, megyei kiállítások, aztán néhány egyéni (vagy majdnem) kiállítás - vagyis másod-harmadmagammal állítottunk ki. Például Fegyó Bélával az Ötvös Klubban, vagy Győrben és ajárás községeiben is. Úgy emlékszem 1971-ben abbahagytam az egészet. Arra a következtetésre jutottam: ahogy én tudok grafikázni, legalább százan, mit százan, ezren is tudnak, akkor meg minek? Néhány évig csak horgásztam. Tíz éve már, hogy fát faragok, kapukat, kopjafákat, tárgyakat. Igen, ezek már anyagok, ezek megmaradnak. Ötvenegy éves vagyok! Ennyi! Szervezők, segítők Biczák Péter népművelő, könyvtáros Szentendrén lakom a családommal és jelenleg a Pest Megyei Könyvtár igazgatója vagyok. 1974-ben pályakezdőként kerültem Dabasra, aliol a járási művelődési osztályon dolgoztam, mint közművelődési felügyelő. A feladatom az volt, hogy a járás könyvtárainak, művelődési házainak munkáját segítsem, irányítsam. Platthy Ivánt követtem a székben, és így természetesen örökségem volt a Nagy István Képzőművészeti Csoport ügyeinek gondozása. Szoros szakmai kapcsolatot építettünk ki az öt Dél-Pest megyei járás között (Nagykátán Szegedi Pali, Monoron Járvás Feri, Ráckevén Tóth Juli, Cegléden Jakab Béla és Varga Sanyi). Evről-évre más járás rendezte meg a csoport tárlatait, s vittük járásról járásra a képeket, az esetek többségében személyesen, a járási művelődési autóval. Sok kaland fűződik ezekhez az utakhoz, hiszen nem voltunk igazán felkészülve az ilyen munkára, de csináltuk, mert hittünk a feladat fontosságában, hittünk egymásban. Sokszor érte vád a csoportot és minket is, hogy a kiállítások színvonala egyenetlen, keveredik benne a profizmus az amatőrizmussal. Húsz év távlatából visszatekintve megerősítve érzem magam: jól tettük, hogy nem törődtünk ezekkel a megjegyzésekkel, s az ítéletet a közönségre bíztuk. A kiállítások eseményszámba mentek, igen sok látogatót vonzottak, nem egy kis művelődési házban ezek voltak az első képzőművészeti kiállítások. A csoport eredményének tartom, hogy útjára indított jónéhány képzőművészt, nevük a kiállításokon, a művésztelepeken lett ismert, itt váltak profi festővé, grafikussá, szobrásszá. Ma már más munkát végezvén, örülök, hogy együtt dolgozhattam velük, mert részük volt abban, hogy ma is szeretem és igyekszem figyelemmel kísérni a kortárs képzőművészetet. Jakab Béla köztisztviselő Az évfordulók a legtöbb esetben visszaemlékezésre késztetnek. Magam is így vagyok, ezért döntöttem úgy, hogy életpályámból azt az utat mutatom be, amelyen eljutottam és végleg kötődtem a Nagy István művészeti alkotó csoporthoz. Nem vagyok a képzőművészet művelője, viszonyt tisztelem az alkotó embert, becsülöm az alkotás értékét, s hivatásomnál fogva mindent megteszek azért- mint kultúraközvetítő -, hogy az alkotó és az alkotás az őt megillető helyre kerüljön. Ehhez igen jó indíttatást adott számomra az életutamat is meghatározó Nagykőrösi Tanítóképző és annak kiválóan felkészült tanárai. Köztük Rácz József művésztanár, aki maga is tagja volt a Nagy István csoportnak és rendszeresen bemutatkozott a csoport által rendezett tárlatokon. Pályám, mint annyi más pedagőgustársamnak tanyai iskolában kezdődött Dél-Pest megyében a nagykátai járásban. Itt kezdődött számomra a megye déli tájainak megismerése és itt alakult ki kötődésem nemcsak szülővárosomhoz Ceglédhez, hanem az egész tájegységhez. Természetesen itt hasznosítottam először azokat a népművelési ismereteket, melyeket a tanítóképzőben a tanítás alapelemeivel sajátítottunk el. Később iskolaigazgatóként is községben működtem Mikebudán. A hét évi iskolai tevékenységem után pályám irányt váltott, s közel egy időben a Nagy István csoport megalakulásával a Ceglédi Járási Tanács művelődési osztályára kerültem, ahol a művelődésügy irányításával és szervezésével egy újabb életszakaszt kezdtem el. Ez az időszak volt az, amikor a megye művelődésirányítói mesterségesen meghatározott tájegységekre.' osztották Pest megyét. E felosztásnak közismerten és kétségtelenül számos hátránya mellett azért pezsdítő ereje is volt. Talán pont a megkülönböztetés - ami elsősorban a támogatásban jelentkezett - kiváltotta dac volt az egyik hajtóereje annak az összefogásnak, amivel a Dél-Pest megyei művészek és a művelődésirányításban dolgozók összefogtak a csoport megalakításában. Mert hisz könnyű volt Szentendre, Vác, Zebegény festőién gazdag természeti környezetében, már csak a hagyományok miatt is a művészcsoportoknak
