Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Előszó A ceglédi járás vidéke nem egységes, síkságára a Cserhát végső vonulatai mélyen benyúlnak. Albertirsa és Bércéi dombsági település hegyekkel, völgyekkel, dús füvű rétekkel, az alant fekvő rónán, tizenegy község határán, búzatermő kötött talajok váltakoznak szőlő- és gyümölcsérlelő homokhátakkal, kopár szikesekkel. Az emberi sorsok is különbözők voltak itt, s a történelmi nagy futásokat sem egyformán viselték. Ha dúltak a török seregek előcsapatai, a szablyát villogtató szélgyorsaságú tatárok, a falvak népe elszéledt messzi vidékre. Ellenben a helyén maradt Cegléd, Kőrös és Kecskemét. A futók közül, aki nem akart nagyon távolra menni, behúzódott ezekbe a mezővárosokba. Leginkább benn is ragadtak. A mozlimok kivonulása után alig-alig szivárogtak vissza régi helyeikre, idegen tájak népeivel kellett a lakatlan pusztákat benépesíteni. Ezért van az, hogy a járásban különböző tájszólások élnek, mondják jászosan, palócosan, szögediesen és a köznyelvihez közeli e-ző és í-ző nyelven. A tizenegy falut és székvárosát a Gerje vize fűzi egymáshoz, meg a Budáról a Tiszára vezető Via Magna. Ha járunk rajta, Pestre járunk és nem a szomszédba. Nemigen ismerjük egymást, berceli ember kevés jár Kocséron, karai is Mikebudán. Ezek az írások arra vállalkoznak, hogy megidézzék szűkebb hazánk, a ceglédi járás változatos tájait, népeit, fölvillantsák történelméből a régi eseményeket, a véres villongásokat, elfelejtett kiváló emberek életútjait, a különböző, mégis egyszándékú faluk hajdani küzdelmeit, bánatait és örömeit. Az író mielőtt tollat fogott, bebarangolta a vidéket a Gerje szelíd forrástavától a magas tetétleni halomig. Járt az emléktáblás épületek bronz domborművei alatt és megkereste azokat a házakat, amelyek emlékjelet kívánnak. Megilletődéssel borongott az Árpád-kori kis templomok omladékain, a vén cintermek évszázados süppedt sírjain- Lám, állíthatnánk szilárd jeleket a romokon és az élő községek utcákat nevezhetnének el határaik pusztafalvairól! A cikkek anyagát levéltárak okleveleiből, tudományos művekből és a szájhagyományokból merítette. Bár a valóságot igyekszik bemutatni, ez a gyűjtemény nem tudományos munka, hanem ismeretterjesztő históriás könyv. Hídvégi Lajos 3
