Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Határvillongások Nyársapáttal Nagy-Ceglédet százezer holdas pusztaságával a vallásos Erzsébet anyakirálynő 1368-ban a „csodálatos épületű” klarisszák óbudai monostorának ajándékozta. Hosszú életében a városnak semmi sérelme sem volt, fia, Nagy Lajos uralkodása idején sem, azonban az utód, Zsigmond már erősen megszabdalta határunkat: sorra szakította ki Abonyt, Tetétlent, Törteit és azt a négy pusztát, amelynek elvitatása évszázados pörré vált Cegléd és Nyársapát, vagy ahogyan akkor mondták, Nyárasapát között. Zsigmond király a középbirtokos Nyárasapáthy Miklósnak 1434r-ben odaajándékozta a Ceglédhez tartozó Bessenyőegyháza (Besnyő), Töröttegyháza (Nyúlfülehalom), Téglaegyháza (Nyilasbesnyő) és Kőegyháza (Borzhegy) pusztákat. A templomok állottak még, de a lakók elszéledtek biztonságosabb vidékekre, még a tatárjáráskor. A XIII. század közepéig itt gazdag élet folyt, a földesúr nem volt más, mint a király, lévén Üllőtől a Tiszáig terjedő vidék patrimónium, azaz a királyok magánföldesúri birtoka. Saját megfigyeléseim szerint az eredeti kiméretű Árpád-kori falvak nagysága ezerötszázhatvan hold volt. Nyárasapáthy Sebestyén fia, Miklós négyezerötszáz hold területhez jutott, ma már nem ismert érdemeiért. A hajdani négy falu templomait még romos állapotukban is őrizték, mint föltűnő jeleket, vitás esetekre. Ezek közül egyedül Töröttegyháza romjai láthatók még Nyúlfülehalmán, Téglaegyháza a Bede patak partján pusztult el, Besnyő templomának alapfalai a Kiserdő szélén. Kőegyházéi a Dienes tanya fölött rejtőzködnek a szántások alatt-A ceglédiek tiltakoztak, nagy pör támadt és számos erőszakosság: harcok fegyverekkel, vérontások, a másik fél rétjeinek lekaszálása, szénalopások, területmegszállás, jószágeühajtás, földek elszántása. Minden tárgyaláson tanúk sokasága jelent meg, idegen falukból, s a tanúk nemegyszer a hamis eskütől sem riadtak vissza. Nyárasapáthy István tizenketted magával a ceglédi tiszttartótól fát követelt a tilos erdőből, a tiszttartó a követelést megtagadta, mire a nemes rárohant, el akarta hurcoltatni, hogy majd karóba húzatja. A mi pásztoraink az udvarbírót kiszabadították, amiért a dühöngő Nyárasapáthy egy parasztot keményen elvert, utasította embereit, hogy a ceglédiek legelő marháit hajtsák be Nyársapáira. A pásztorok és a falusiak között ekkor már verekedés tört ki, amelyet István nemes másként adott elő a bíróságon. „A jelzett napon csak ötödmagammal mentem be, fegyvertelenül Cegléd városába, hogy valami szabónál szállást keressek. Erre a ceglédiek félreverték a harangot, íjakkal, nyilakkal, fegyverekkel rámtörtek, s meg is öltek volna, ha el nem menekülök. Így is két lovamat lenyilazták, a másik hármat pedig halálosan megsebesítették.” Későbben, 1465-ben, Nyárasapáthy György nem nyugodván abba, hogy bár még eldöntetlen a pör, szántják és kaszálják a négy pusztát, formális háborút indított Cegléd ellen. Szövetkezett az abonyi Wezsenyi Lászlónéval, a karai kunokkal, Nyárasapát, Kécske, Wezseny és Kőrös faluk fegyverforgató embereivel, akik ötszázan voltak, hajítógépeket és ostromgépeket hoztak magukkal, július 25-én meglepték Ceglédet, a mezőváros előtalálható lakóit megsebesítették, szétkergették, majd diadalmasan magukhoz ragadtak egy újabb pusztát, Feketehalmot. A klarisszák fejedelemasszonya erre ugyancsak fölfegyverzett százhuszonkét ceglédi jobbágyot, Dersi Török Miklós tiszttartó vezetésével, a hozzájuk csat-4
