Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
IV. Alberti
századra, ismét találunk egy vagyonszerző nemest, aki szerény selceí részbirtokából földuzzadt tízezer holdas nagybirtokossá. Ám a nyomába lépett örököse, aki ugyanezt a nevet viselte, nyakig merült az adósságba. A tízezer holdas tábornok magtalanul halt el, unokaöccse kapta kézhez minden vagyonát.) Ez a második Márton 1760-ban fölépített egy tündöklő kastélyt Boconádon (a nagybátyja megelégedett egy szerény udvarházzal), elvállalta a boconádi egyház kegyuraságát és megépített egy jókora templomot (vagyonszerző nagybátyja névad ószentje tiszteletére és családja örök nyugvóhelyére csupán csak egy szerény kápolnát rakatott Albertin). Az már csak szépítés, hogy a francia háborúk idején két megyében is fizetett „hadisegedelmet”, sőt fölszerelt mind a két megyében felkelőkatonákat, élelmezte ruházta, őket hónapokig. (Más it megtette, mégsem rokkant bele, mint a vevő Almásy János, aki száz huszárt szerelt föl lóval, fegyverrel, ruházattál a maga pénzén.) A földesurak minden háborúban meg szoktak gazdagodni a vágómarhán, nyergeslovon, zabon, szénán, boron és búzán, gyapjún és szalmán. Hogy mi mindenre pazarolta a pénzét, nem tudom, csak azt, hogy a második felesége méltó „költőtársa” volt. Mindezen bajok ellenére sem kellett volna Albertit eladni egészen, csak egy részét, mint ahogy a három testvér, János, Pál és Antal, valamint mostohájuk, Czóbel Viktória föllebbezte, megtámadván az eladást szorgalmazó és lebonyolító harmadik Szeleczky Mártont, aki meg sem kérdezte őket. Itt szükséges megjegyezni, hogy a Szeleczkyek 1784. február 13-án vásártartási jogot szereztek Albertinek, amely a mezővárosi rangot is jelentette egyben.57 Albertitől mégis megváltak, mert kecsegtette őket a nagy summa részesedés, fejenként 15-20 rénesforint, az özvegynek évi ezer forint. Végül is azzal áltatták magukat a fellebbezők, hogy képtelenek lettek volna könnyelmű apjuk adósságait átvenni: „Magunkat ily sok ínségek által annyira bémerítettünk, hogy az interesek (kamatok) fizetésére, gazdaságunk folytatására és sok rongyos épületeink reparatiójára esztendőbeli jövedelmeink elégtelenek voltak. Nem akarván újabb meg újabb adósságokat tenni...” (Adománylevél 1801-1844) 1801-tői 1811-ig tartó huzavona végén végül Alberti gazdát cserélt. Az ország nádora „megvizsgálván az örökbevalló leveleket, azokat hibátlannak találta”, s helybenhagyta, megerősítette. A szerződés bepillantást enged a Szeleczkyek gazdálkodásába és majorságának felszerelésébe, itt bizony nemigen látszik az ötezer holdas birtok nagyvonalúsága, amely a termények tárolóhelyeiben mutatkozik meg elsőnek. A Szeleczkyek alberti pincéjében mindössze 461 akóra való (cca 230 hektó) üres hordó árválkodik. Az is a várható dézsma'bornak, amit a jobbágyok termelnek, mert szó sincs a más tájakon sokat emlegetett uradalmi szőlőkről, a leltárban szereplő két nagy és két kisebb vasabroncsos kád és az egyetlen szőlőprés nem 65
